Ezen a héten a kozmikus energiák szintjén a főszerepet az a hármas összekapcsolódás alkotja, amely érzékenységünk-intuíciónk, magasabb tudatosságunk, és fizikai tapasztalataink szintjét kapcsolja egybe. Ebbe a hármasságba ugyanis időről időre bekapcsolódik néhány másik energia: tudatosságunk, érzelmi-, cselekvő vagy vágy-énünk hordozói. Magasabb lelkünk, érzékenységünk, érzelmi nyitottságunk szimbóluma, a Neptunusz továbbra is magas rezgésen, nagyfokú aktivitással van jelen a Vízöntő vibráló energiái által átitatva, így érzelmi magasfeszültségek - éppúgy, mint eddig, - jellemezhetnek minket az elkövetkezendő napokban is. Azonban ez az égi helyzet egyúttal feladat elé is állít bennünket, mégpedig a múlt érzelmeinek és ideáinak megtisztítása kapcsán, azok tisztázására önmagunkon belül, saját lelkünk számára, illetve kollektív szinteken is. Az Uránusz, magasabb tudatosságunk, felsőbb énünk, inspirációnk szimbóluma a feloldódás, feltétel nélküliség kollektív minőségében van jelen a Halak jegyében, ugyanakkor a Visszaúszó Hal fonalán, közel a Tavaszponthoz az elfeledett magasabb képességeinket idézi vissza, azok felbukkanásának irányába hat, és ez által nem csupán lehetővé teszi egyfajta magasabb, kozmikus egyensúly megteremtését egyéni életünkben, hanem magasfeszültségű energiáival késztet erre bennünket. Szaturnusz a Szűzben a tanító tapasztalatok bolygójaként a szolgálat, alárendelődés és a rendteremtés minőségében van jelen, azonban a csillagkép múltból elugró lábánál a magasabb Rendnek megfelelő szolgálat, alázat, alárendelődés tettén túlmenően felhívja figyelmünket a múlt elhagyásának fontosságára, időszerűségére is, ha kell: tudatosan vállalt áldozatok árán – ugyanakkor tapasztalatainkat leszűrve és összegezve, ezáltal egy bölcsebben és érettebben történő továbblépésre biztat. E három energia tehát egymást serkentő, inspiráló minőségben van jelen, kapcsolódik össze jelen időszakban, növelve ezáltal belső nyugtalanságunkat, hogy ezzel is a „régitől az új” irányába mozdítson el bennünket. A Nap a Kos jegy végénél jár a hét kezdetén, így cselekvő, tudatos énünk az aktivitás, az akarat és a kezdet, az energia jegyéből vándorol át a napok teltével a stabilitás, nyugalom és biztonság minőségébe, így várható, hogy az eddigi nagy volumenű cselekvő energiáink a hét folyamán lassan lecsitulnak. Hétfőn azonban még a Felfelé úszó Hal fonalát érintve láthatjuk Napunkat, ami által a felfelé törekvés, a változás, megváltás tudatos, aktív minőségében kezdődhet el ez a hét. Ez az energia pedig becsatlakozik fenti „áramkörbe” ahol is leginkább érzékenységünket, intuíciónkat, neptuni én-részünket érinti, vele harmonizál, míg magasabb tudatosságunkat, tapasztalati énünket sokkal inkább tetemre hívja a fejlődés, az új, a változás felé való elmozdulás érdekében. Hétfő reggel a Hold, érzelmi énünk, tudattalanunk szimbóluma összehangolódik Napunkkal, cselekvő-tudatos énünkkel a pozitív együtt mozdulás minőségében, és egyúttal egy időre bekapcsolódik e nagy égi összjátékba is. Teszi mindezt az Ikrek poláris minőségét hordozva mind kollektív, mind kozmikus szinteken. Ilyképpen oly módon segít bennünket életünk nagy változásainak tekintetében, hogy a régi és új minőségeket egységbe kapcsolja, lehetővé téve a magasabb egyensúly megteremtését emberi valóságunkban, a polaritás minősége által, ugyanakkor a Tejút isteni, teremtő energiáit közvetítve számunkra a lelki-érzelmi dimenziókban. Filozófikus, tervező, humánus, távlati énünk, Jupiter a Halakban, az álmodozás, ábrándozás, romantika jegyében van jelen a héten, amely által értelemszerűen nem annyira a racionális tervekről, sokkal inkább jövőt érintő álmainkról, vágyainkról, ábrándjainkról szól ez a hét – ezen a szinten legalább is. A Visszaúszó Hal alatti égi helyzet azonban nem is annyira a jövő irányába mutatva idézi ezen energiáinkat, sokkal inkább a régi, talán el is feledett emberi értékeink, ideáink, terveink, álmaik újbóli felszínre bukkanását segíti elő. Ehhez kapcsolódik hozzá a hét elején harmóniateremtő, kapcsolati és vágy-energiáink hordozója, a Vénusz, aki a héten Bikában, a nyugalom, stabilitás, biztonság és termékenység jegyében illetve minőségében vannak jelen, ami által segít stabilizálni és termékennyé, teremtővé tenni lelkünkből felbukkanó álmainkat, ideáinkat. Merkúr, a gondolkodásunk, kommunikációnk szimbóluma a nyugalom, stabilitás és biztonság jegyében tartózkodik a Bika minőségben, az Égen pedig a Kos csillagképben látható, annak teste alatt, jelezve, hogy nem csupán szellemi, de testi, sőt lelki szinteken is megjelenik bennünk a belső egyensúly megteremtésének igénye, és ez kifejeződhet gondolatainkban és kommunikációnk által is. Azonban tekintetbe véve, hogy a Merkúr a héten retrográd módon halad, illetve égi helyzetében a Cet csillagképe fölött tartózkodik, ez kettős utalásként jelentkezik arra vonatkozóan, hogy ezen a héten az elvonulás jótékony hatású, érdemes „kommunikációs böjtöt”, csendkúrát tartanunk az igazán mélyre ható gondolati-szellemi megújulásunk érdekében. Ez persze nem totális hallgatási fogadalmat jelent, sokkal inkább szavaink és gondolataink nagy mértékű szűrését, mérlegelését, annak a megfigyelésnek a fényében, hogy vajon érdemes-e mindig mindent kimondanunk!? A Mars akarati énünk, cselekvő energiáink szimbóluma az uralkodás és hatalom jegyében van jelen a héten az Oroszlánban, fölvetve a kérdést: vajon másokon vagy önmagunkon akarunk-e uralkodni cselekedeteink által!? Égi útján pedig a Rák csillagkép közepében jár a Mars, a Jászol csillagnál, amely a születés – a Megváltó születésének – helye, az új szeretetminőség születéséé, ahol is akarati energiáink egy magasabb (Szeretet-) minőségben születhetnek újjá és nyilvánulhatnak meg ezt követően, szándékaink tisztaságának függvényében. Plútó, a drasztikus változások és transzformáció bolygója a Bakban célirányosan, keményen, ellentmondást nem tűrően nyilvánul meg ebben az időszakban, égi helyzetét tekintve azonban továbbra is a Tejúton, a Nyilas és a Kígyótartó csillagképe között tartózkodik, ezáltal magasabb, isteni energiákkal támogatotva életünk nagy volumenű, sorsdöntő változásait. Kedd délelőtt a Nap átlép a Bika zodiákus minőségébe, ezáltal már kollektív szinten sokkal inkább a nyugalom, higgadtság, biztonságra törekvés késztetése van jelen cselekvő-tudatos szinteken. Ekkor még tart a nagy égi találkozó, mely során az életünk magasabb lelki és szellemi szféráit érintő kozmikus minőségek körtáncában a Nap is jelen van, azonban a Hold már rég kilépett e kapcsolódásból, és a délelőtt folyamán kapcsolatba lép a Merkúrral. Mindez összekapcsolja érzelmi, tudattalan energiáinkat gondolati énünkkel, kommunikációnkkal így kedden délelőtt lehetőségünk nyílik olyan dolgokat megfogalmazni, kimondani, hangunk által kinyilvánítani fizikai valóságunkban, amelyeket mindeddig magunkban hordtunk, érzelmi, tudattalan vagy vágy-szinteken. Ezek a megnyilvánulások azonban most nagyfokú teremtő erővel bírnak, tekintve, hogy a Hold az Ikrek csillagképébe lép a Tejúton, így az Isteni, magasabb energiák teremtő erejével hatja át gondolatainkat, de kimondott szavainkat még inkább. Ebből következően kommunikációnk tisztasága és gondolataink rendezése, lecsitítása, megtisztítása ekkor különösen hangsúlyossá és fontossá válik, amit azonban az elmúlt napok kihívásai, és magasabb rezgésű energiáink megélése megfelelően elősegíthet. Tekintve, hogy e napon a Hold e napon a Rák jegyében tartózkodik a fent említettek elsősorban az érzelmi életünkkel kapcsolatos gondolati, kommunikációs szférát érintik. Kedden a Vénusz és Jupiter kapcsolódása egyre gyengébb lesz, azonban mielőtt kilépnének egymás hatóköréből szerda reggel a Hold eléri azt a pontot, ahol mindkettejükhöz kapcsolódva felélénkíti a vágyaink és jövőteremtő energiánk közötti áramlást, sőt mintegy inspiratív módon kapcsolódik be ebbe a körbe, tovább erősítve az ábrándjaik, vágyaink és érzelmeink közötti áramlás megvalósulását, beteljesülését mind lelki, mind reális szinteken. Szerdán a Nap lassan elhagyja magasabb tudatosságunk, érzékenységünk valamint a régi minőségek életre valóságát próbára tévő tapasztalati énünk körét, és tovább halad égi útján a Bika minőségében. Azonban a Hold a délután folyamán ismét becsatlakozik ebbe a körtáncba, immár a Rák érzelmi kollektív energiáival átitatva, elhagyva ugyan a Tejutat, de annak erőit és az Ikrek polaritásának tapasztalatát még magában hordva, de azon egyszersmind túl is lépve mozdul a Rák csillagképének új születését elősegítő égi energiái felé, egy új megoldás megtalálásának lehetőségét teremtve ezáltal emberi problémáinkra, érzelmi életünket érintő eddigi dilemmáink kapcsán, illetve múlttal történő számot vetésünk síkján egyaránt. Csütörtökön a Hold égi útján tovább haladva a délelőtt folyamán eléri a Marsot, és egy időre eggyéválik energiájuk, így a Szeretet teremtésére és akaratunk fölemelésére még nagyobb lehetőséget kapunk, megtámogatva lelki energiáink be- és elfogadó minősége által. Ugyanakkor a Merkúr, kommunikatív, gondolati erőink hordozója is kapcsolódik ez összeolvadáshoz, pillanatnyi teremtő, racionalizáló, stabilizáló minőségével segítve a konjukciót. Tehát ezen a napon, főleg délelőtt, nagyon hatásos a szómágia, hiszen fokozottan teremtő erővel bírnak Szeretettel – tiszta, önzetlen Szeretettel – áthatott szavaink. A délután folyamán érzelmi énünk, a Hold, lassan maga mögött hagyja Marsot, akarati erőink szimbólumát, így érzelmeink már nem bírnak akkora hajtóerővel, energiával, azonban a Merkúrral való kapcsolata intenzívebb lesz, így érzelmi kommunikációnk még nagyobb hangsúlyt kap, immár egyfelől az Oroszlán kollektív, tüzes, én-tudatos energiáival átitatva, azonban a Rák kozmikus, befogadó és szeretetteremtő minőségével megáldva. Ekkor tehát lehetőségünk van arra, hogy tisztán, őszintén, szeretettel és teremtő erővel fogalmazzuk meg és mondjuk ki érzelmeinket, vágyainkat – magunknak, másoknak, vagy akár a Mindenségnek! Magasabb tudatosságunk, érzékenységünk és a múlttal mintegy számot vető tapasztalati énünk égi köréhez csütörtökön közelít vágyénünk, a Vénusz, azonban ténylegesen csak pénteken kapcsolódik be harmónia- és kapcsolatteremtő energiáival, oly módon, hogy míg a Szaturnuszt inspirálja a múlt – elsősorban sikereinek, szépségeinek, pozitív élményeinek – összefoglalására illetve összesítésében, addig a Neptunusszal - sőt, délután során a Holddal is - teremtő fényszögkapcsolatba kerül, ezáltal a romantikus, párkapcsolati érzelmek előtérbe kerülnek külső-belső világunkban egyaránt. Ez éppúgy jelezheti egy új kapcsolat ígéretes kezdetét, mint a már meglévőn belül egy új egymásra találást, nagyfokú egymásra hangolódást. A Vénusz közreműködése ebben az égi csúcstalálkozóban szinte a hét további napjain végig érezteti hatását, emellett azonban másik két olyan fényszögkapcsolat, égi kapcsolódás is jelen van, amely egész hétvégén teljes mértékben érezhető és aktív, és mindkettő már pénteken életbe lép. Az egyik, a Nap-Plútó kapcsolata, amely cselekvő-tudatos énünket köti össze a drasztikus változások energiáival – mely egyben ösztönerőink szimbóluma is, – mégpedig egymást segítő, inspiratív módon, tehát az életünk egészét érintő, visszafordíthatatlan változásoknak jön el az ideje a hétvége folyamán, amely történhet akár tudatos döntésünk következtében, akár krízisek megélésének formájában is. A Mars-Merkúr találkozása a másik, amely egész héten készülődve a hétvégére érik be konkrét kapcsolódássá. Gondolkodó, kommunikatív énünk és cselekvő energiáink, tetterőnk az a két aspektus, amely nagyon erős, intenzív kapcsolatba kerül egymással, és ezáltal éppúgy segíthetik, mint gátolhatják egymás működését, megnyilvánulásait. Cselekvő akaratunk, amely a Szeretetminőség megteremtéséről, a szeretetteljes cselekvésről szól ebben az időszakban és gondolati-kommunikatív énünk, amely egyfelől stabilizáló – mintegy racionalizáló – energiákkal, másfelől a szellemi magasságok irányába való elmozdulás igényével van jelen, oly módon működhetnek együtt, hogy a belső alkímia, akaratunk Szeretetté minősítése egyben szellemi megértést is hoz magával, vagy akár a magasabb megértésünk, gondolatainknak a személyes sík fölé való emelkedése segíti elő a belső Szeretetmegélést, -teremtést. Ennek hatása azután visszahathat énünk egészére, de főként tudatosságunk minőségére. Szombaton egy időre érzelmi énünk, a Hold - mintegy harmadik pontként - bekapcsolódik a Nap-Plútó energetikai össztáncába, ami által az életünk minőségét érintő és meghatározó nagy mértékű változások energiája nem csak a tudatos, de tudattalan szinteken is hat, nem csak szellemiségünket, de lelkiségünket is eléri, olyan léptéket adva ezzel a megjelenő változásoknak, amely életünk egészét átformálhatja, egy magasabb rend irányába emelve ezáltal érzelmi, tudattalan aspektusainkat, befogadó lelki énünket. A délután folyamán azonban tovább haladva a Hold kilép fenti erőtérből, és eléri a Mars-Merkúr teremtő erejű összekapcsolódását, amelybe hasonlóan inspiratív módon lép be és érezteti hatását, mint előzőleg a Nap és Plútó viszonyulásában. Kommunikatív és szeretetteremtő minőségeink ezáltal megint összekapcsolódnak érzelmi énünkkel, lelki energiáinkkal, tudattalanunk hordozójával, azonban most nem a megvalósítás, a teremtés erejével hanem az impulzus, lendület, inspiráció energiájával hatnak szavainkra érzelmeink, lelki megéléseink – és viszont. Ebben a pozícióban tehát a tüzesítés, átszellemítés az a mód, ahogyan gondolati és érzelmi minőségeink hatnak egymásra a Szeretetteremtés dimenziójában. Vasárnap pedig továbbhaladva a Hold délelőtt szembe kerül a Jupiterrel, filozófikus, jövő- és értékteremtő energiáinkkal, emberi szellemiségünk hordozójával, és kapcsolódásuk által lehetőséget kapunk mintegy ütköztetni a múlt különböző aspektusait, hiszen a Hold személyes múltunk összefoglalásának igényével van jelen a Serleg csillagképe fölött, míg a Jupiter a karmikus múlt, a nagyobb összefüggések átlátásának minőségét hordozza jelen pozíciójában, a Visszaúszó Hal csillagképe alatt. Természetesen azonban nem csak az ütköztetés, a konfrontáció, hanem elsősorban a magasabb kapcsolódás minőségében történhet ez a „szembesülés”, amelynek során megérthetjük ez-életbeli és karmikus múltunk nagyobb léptékű összefüggéseit. Délután pedig a Hold lassan eléri a Szaturnuszt a Szűz jegy minőségében és csillagképében, és együttállásuk révén a héten utoljára része lesz a nagy égi találkozónak, amelyben magasabb tudatosságunk és kollektív érzékenységünk kozmikus energiái is kapcsolódnak. A Vénusz még ekkor is része ennek a nagy körnek, így érzelmi és vágy-energiáink, lelki és kapcsolati énünk újfent kontaktusba kerülnek, azonban egy magasabb léptékű – és mint tudjuk, több kozmikus minőséget magában foglaló – energetikai kapcsolódás részeként. Ilyenformán az érzelmi kapcsolataink, viszonyulásaink témája nagy hangsúllyal kerül napirendre a hét utolsó napján, személyes érzelmi múltunk megértése és megtisztításának lehetősége egyaránt pozitívan határozza meg, mintegy inspirálja kapcsolati és vágy-életünk termékenységét, biztonságát és megalapozását a jövőre nézve. Írta: Pető Annamária - pancsakarma.blogspot.com