- 2 -


" Té tanítasz engem az élet ösvényére: teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak mindörökké."
ZSOLT 16,11


Egész életemben kerestem az ösvényt istenhez...

Tudok róla.

...és most, hogy megtaláltam, nem tudom elhinni. Az az érzésem, mintha csak ülnék itt, és magamnak irkálnék.

Hiszen így van, nem?

Ez nem egészen olyan, mint amilyennek az Istennel való beszélgetést véltem.

Mit vársz, harangszót és hozsannákat? Majd utánanézek, mit tehetek az ügy érdekében.

Jaj, dehogy. Csak tudod, akadnak olyanok, nem is kevesen, akik istenkáromlásnak fogják tartani ezt a könyvet. Különösen, ha továbbra is afféle nagyeszű fickóként mutatkozol meg.

Hadd magyarázzak meg valamit. Nyilvánvalóan az az elképzelésetek, hogy lsten csupán egyetlen módon mutatkozhat meg az életben. Meg kell mondanom, ez nagyon veszélyes elképzelés.
Ugyanis megakadályoz abban, hogy bárhol fölfedezhesd Istent. Ha azt gondolod, hogy lsten csak egyetlenegy alakban mutatkozhat meg, csak egyetlenegy hangon szólalhat meg, ha azt hiszed, hogy csak egyetlenegy út létezik, akkor bizony egyfolytában elnézel mellettem. Azzal fogod tölteni az egész életedet, hogy Istent keresed, és nem találod meg, mert valójában nem Engem keresel, hanem valami olyasmit, ami megfelel a Rólam alkotott elképzeléseidnek.
Ha nem látod Istent a mindennapiban ugyanúgy, mint a szentségesben, akkor elmulasztod a történet felét. Ez a nagy Igazság.
lsten ott van a bánatban és a kacagásban, a keserűben és az édesben. Minden mögött isteni cél áll - következésképpen mindent áthat az isteni jelenlét.

Egyszer elkezdtem írni egy könyvet, melynek az volt a címe, hogy "Isten egy szalámis szendvics".

Nagyon jó könyv lett volna. Én sugalmaztam. Miért nem írtad meg?

Mert istenkáromlásnak éreztem... vagy legalábbis nagyon tiszteletlennek.

Csodálatosan tiszteletlennek! Honnan szedted azt az ötletet, hogy lsten csakis "tiszteletteljes" lehet? lsten a fent és a lent. A forró és a fagyos. A bal és a jobb. A tiszteletteljes és a tiszteletlen!
Gondolod, hogy lsten nem tud nevetni? EI tudod képzelni, hogy Isten nem élvez egy jó tréfát? Úgy tudod, hogy Istennek nincs humora? Bizony mondom, lsten találta fel a humort!
Egyáltalán, muszáj ilyen fojtottan beszélned, amikor szólsz hozzám? Azt hiszed, hogy a szleng, vagy a durva szavak kívül esnek a látókörömön? Bizony mondom, úgy beszélhetsz velem, mintha a legjobb barátoddal beszélnél.
Gondolod, hogy létezik olyan szó, amelyet még nem hallottam? Olyan látvány, amit nem láttam? Hang, amit nem ismerek?
Az-az elképzelésed, hogy ezek egy részét elvetem, míg másokat kedvelek? Bizony mondom, nem vetek meg semmit. Nem taszít ezek egyike sem. Ez az élet, márpedig az élet ajándék; az elmondhatatlan kincs; a szentségek szentsége.
Én vagyok az élet, hiszen Én vagyok az anyaga, és semmi más. Az élet valamennyi oldala isteni célt szolgál. Semmi nem létezik - semmi - lsten által megértett, és lsten által jóváhagyott ok nélkül.
Ha az értékeid szolgálnak téged, akkor őrizd meg őket. Érvelj mellettük.
Harcolj értük, és védd meg őket.
Ám olyan módot keress a küzdelemre, amivel senkinek nem ártasz.
Az ártalom nem szükséges alkotórésze a fejlődésnek.

Azt mondod, hogy tartsam meg az értékeimet, ugyanakkor azt is kijelented, hogy minden érték eleve elhibázott. Ezt hogyan egyeztessem össze?

Nem mondtam, hogy elhibázottak az értékeid. De azt sem, hogy helyesek; egyszerűen csak ítéletek. Értékelések. Döntések. Ráadásul többnyire olyan döntések, amelyeket nem te magad hozol, hanem valaki más. A szüleid. A vallásod. A tanáraid, történészeid, politikusaid.
Ezekből az értékítéletekből, melyeket beépítettél az igazságodba, nagyon kevés alapul a saját tapasztalatodon. Ám éppen a tapasztalat az, amiért erre a világra jöttél, és a tapasztalataidból kell megteremtened önmagadat. Ehelyett megteremtetted magad mások tapasztalatából.
Ha létezne olyasmi, mint a bűn, hát ez az lenne: mások tapasztalatai miatt válni azzá, aki vagy. Ez az a "bűn", amit elkövetsz. Amit mindannyian elkövettek. Nem hagyatkoztok a tapasztalataitokra, hanem elfogadjátok mások tapasztalatát, majd amikor az első alkalommal bele¬ütköztök az igazi tapasztalatba, akkor gyorsan eltakarjátok azzal, amiről azt vélitek, hogy már tudjátok, és történetesen egészen máshogy tudjátok - csak azért, mert mások másként tudják, akik hasonlóképp nem a saját tapasztalataikból építkeznek.
Ha nem így tennétek, alapvetően különböző tapasztalathoz jutnátok - és az azt érzékeltetné, hogy megfellebbezhetetlennek tartott tanítód bizony téved. Az esetek többségében azonban nem akarjátok hibáztatni a szüleiteket, a vallásotokat, az iskoláitokat, a hagyományaitokat, a szentírásaitokat, így aztán elvetitek a saját tapasztalataitokat, annak kedvéért, amit mások szerint gondolni kell. Ez sehol nem nyilvánul meg világosabban, mint abban, ahogy az emberi szexualitáshoz közelítetek.
Mindenki tudja, hogy a szexuális tapasztalat lehet az ember legszeretőbb, legizgalmasabb, leghatalmasabb, legvidámabb, legmegújítóbb, legfelvillanyozóbb, legmeghittebb, legegységesítőbb, legüdítőbb fizikai tapasztalata, ám a tapasztalati felfedezés helyett inkább elfogadjátok az előzetes ítéleteket, véleményeket és elképzeléseket a szexről, melyeket mások hirdetnek; olyanok, akik valamilyen módon mindannyian érdekeltek a gondolkodásmódotok formálásában.
Ezek a vélekedések, ítéletek és elképzelések közvetlen ellentmondásba kerülnek a saját tapasztalatoddal, ám mert semmi áron nem akarod beismerni tanítóid tévedését, inkább meggyőzöd magad, hogy a te tapasztalatod bizonyult tévesnek. Következésképpen elárulod a valódi igazságodat ebben a kérdésben - méghozzá páratlan eredményességgel.
És ugyanígy viselkedtek a pénzzel kapcsolatban is. Valahányszor jelentősebb összegű pénzhez juttok, fényesen érzitek magatokat. Örömmel fogadjátok, és örömmel költitek. Nincs is benne semmi rossz, semmi gonosz, semmi eredendően "helytelen". Ám oly mélyen belétek vésődött mások tanítása erről a tárgyról, hogy az úgynevezett "igazság" kedvéért elvetitek a saját tapasztalatotokat.
Gondold csak végig, mit is műveltél! Elfogadtad a sajátodnak a fenti igazságot, és gondolatokat szőttél köré - gondolatokat, melyek, mint arról többször is szó esett, fizikailag ható teremtő erővel rendelkeznek. Így teremtettél a pénz köré olyan személyes valóságot, mely valósággal eltaszítja tőled a pénzt. Végtére is miért törekednél magadhoz vonzani valamit, ami olyannyira nem jó?
És Istennel kapcsolatban is megteremtetted ugyanezt az ellentmondást. Lelked minden tapasztalata azt súgja, hogy lsten jó. Tanítóid oktatása szerint viszont lsten rossz. A szíved azt súgja, hogy Istent félelem nélkül lehet szeretni. A tanítóid azt hangoztatják, hogy lsten félelmetes, bosszúálló lsten. Azt mondják, élj félelemben lsten haragjától. Hogy reszketned kell a jelenlétében. Hogy egész életedben reszketned kell az Úr ítéletétől. Mert az Úr olyan, amilyennek mondják, és lsten bizony bajban leszel, amikor szembekerülsz az Ő rettenetes ítéletével. Ezért kell "engedelmeskedned" lsten parancsainak.
Mindenekelőtt pedig semmiféle logikus kérdést nem szabad feltenned. Nem kérdezheted meg: "Ha lsten vak engedelmességet követelne a törvényeinek, akkor miért teremtett lehetőséget arra, hogy megsértsék azokat a törvényeket?" A tanítóid persze készen állnak a válasszal mert lsten azt akarja, hogy "szabad választásod" legyen. Ám miféle szabadsága van a választásnak akkor, ha valamely dolog választása a másik ellenében elítéltetést von maga után? Hogyan lehet szabad a "szabad akarat", ha az nem a te akaratod, hanem valaki más határozza meg, mit kell tenned? Bizony, mindazok, akik erre tanítanak, ostoba álszentséget tulajdonítanak Istennek.
Azt hangoztatják, hogy lsten megbocsátó és könyörületes, ám ha nem a "megfelelő módon" kéred az irgalmát, ha nem megfelelően "közeledsz" Hozzá, akkor nem hallgattatik meg a könyörgésed. Kiáltásod elhal a semmiben. Ez voltaképpen még útmutatást is jelenthetne, ha volna egy bizonyos megfelelő mód - csakhogy annyi "megfelelő mód"-ról tanítanak, ahány tanító szóra nyitja a száját.
Így aztán legtöbben azzal töltitek felnőtt életetek java részét, hogy a "helyes utat" keresitek, azt ahogy imádhatjátok és szolgálhatjátok Istent, ahogy engedelmeskedhettek az akaratának. Márpedig mindebben az a legmegejtőbb, hogy Én nem akarom, hogy imádjatok, nincs szükségem az engedelmességetekre, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy szolgáljatok Engem.
Az ilyen viselkedést az uralkodók követelték meg az alattvalóiktól - rendszerint egomániás, gyenge jellemű, zsarnoki uralkodók. Ezek bizony a legkevésbé sem ájtatos követelmények, és legalábbis figyelemre méltó, hogy a világ mindeddig nem vonta le a következtetést, miszerint hamisak az ilyen elvárások, és semmi közük az isteni lét szükségleteihez vagy vágyaihoz.
Az isteniségnek nincsenek szükségletei. A Minden pontosan az, ami: a minden. Ilyenformán nem akar semmit, vagy éppen mindennek a hiányában van- meghatározás és nézőpont kérdése.
Ha úgy döntesz, hogy olyan Istenben hiszel, akinek valamilyen szinten bármire is szüksége van, és borzasztóan megsértődik, ha nem kapja meg, és megbünteti azokat, akiktől elvárja az adakozást - akkor úgy döntesz, hogy egy nálamnál sokkal, de sokkal kisebb Istenben hiszel. Valójában egy Kisebb lsten gyermekei vagytok.
Nem, gyermekeim, hadd bátorítsalak ismét, ezúttal ezen az íráson keresztül, hogy Én szükségletek nélkül való vagyok. Semmire nincs szükségem.
Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vágyaim. A vágyak és a szükségletek nem ugyanaz jelentik (bár sokan közületek azonosítják életük gyakorlatában). A vágy minden teremtés kezdete. Az első gondolat. A lélek fenségének érzése. Az lsten, amint eldönti, hogy mit teremt legközelebb.
És mi lsten vágya?
Először is vágyom megismerni és megtapasztalni Önmagam, teljes dicsőségemben - megismerni, Aki Vagyok. Mielőtt kieszeltelek benneteket, és a Világmindenség valamennyi világát, ezt nem állt módomban megtenni.
Másodszor arra vágyom, hogy ismerjétek és tapasztaljátok meg, Akik Valójában Vagytok, azon teremtőerő révén, mellyel megajándékoztalak benneteket; tapasztaljátok meg az Éneteket az általatok választott úton.
Harmadszor arra vágyom, hogy az élet egész folyamata állandó öröm, folyamatos teremtés, soha véget nem érő kiterjedés, és a teljes beteljesülés élménye legyen a Most megszentelt pillanatában.
Létrehoztam egy tökéletes rendszert, ahol mindezek a vágyak megvalósulhatnak. Most is folyik a megvalósulás, ebben a pillanatban. Közötted és Közöttem az az egyetlen különbség, hogy én tudok róla.
A teljes felismerés pillanatában (mely pillanat akármikor rád köszönhet), te is azt fogod érezni, amit Én mindenkor érzek: mérhetetlen örömöt, szeretetet, elfogadást, áldást és hálát.
Ez lsten öt állásfoglalása, és mielőtt tovább haladnánk ezzel a párbeszéddel, megmutatom, hogyan juttathat el az isteniséghez ezeknek az állásfoglalásoknak az alkalmazása az életedben.
Összességében mindez nagyon hosszú válasz egy nagyon rövid kérdésre.
Igen, tartsd meg az értékeidet - ameddig úgy tapasztalod, hogy szolgálnak téged. Ám mindig nézd meg, hogy azok az értékek, melyeket a gondolataiddal, a szavaiddal és a tetteiddel szolgálsz, lehetővé teszik e az önmagadról alkotott legmagasztosabb és legnagyszerűbb fogalom megtapasztalását.
Vizsgáld meg egyenként az értékeidet. Tekintsd meg őket a kételkedés fényében. Ha tétovázás nélkül ki tudod jelenteni a világnak, hogy Ki Vagy, és mit hiszel, akkor elégedett és boldog vagy önmagaddal. Akkor nincs rá ok, hogy tovább folytassuk ezt a párbeszédet, mert megte¬remtetted az Énedet, és egy olyan életet az Énednek, melyen már nincs mit javítani. Elérted a tökéletességet. Tedd le bátran a könyvet.

Egyáltalán nem tökéletes az életem, és még csak közel sem áll ahhoz, hogy tökéletes legyen. Nem vagyok tökéletes. Valójában csak egy rakás tökéletlenség vagyok. És azt kívánom - olykor teljes szívembő1 kívánom -, hogy bárcsak ki tudnám javítani ezeket a tökéletlenségeket; bárcsak tudnám, miért viselkedem úgy, ahogy, mi okozza a bukásaimat, mi az, ami az utamba áll. Ezért jutottam el Hozzád, azt hiszem. Mert a saját erőmbő1 nem találtam meg a választ.

Örülök, hogy eljöttél. Mindig itt vagyok, hogy segítsek neked. Most is itt vagyok. Nem a saját erődből kell választ találnod; és nincs semmiféle kell.

Mégis, olyan vakmerőnek látszik, hogy csak ülök, és párbeszédet folytatok Veled. Nehéz elképzelni, hogy te, Isten válaszolsz... úgy értem, kész őrület az egész.

Értem. A Biblia szerzői valamennyien épelméjűek voltak, te viszont őrült vagy.

A Biblia szerzői szemtanúként látták Krisztus életét, és hűségesen feljegyezték, amit láttak és hallottak.

Helyesbítés: az Újtestamentum szerzőinek többsége soha nem találkozott Jézussal, soha nem látta őt életében. Sok évvel azután éltek, hogy Jézus elhagyta a Földet. Fel sem ismerték volna Jézust, ha véletlenül összeakadnak vele az utcán.

De...

A Biblia írói jeles hívők voltak és jeles történészek. Átvették az idősebbektől rájuk és barátaikra hagyományozott történetet, végül írott formába öntötték.
És a szerzők közel sem foglaltak bele mindent a végső iratba! Addigra már "egyházak" alakultak Jézus tanításai körül - és ahogy mindig és mindenhol megtörténik a Földön, ahol az emberek valamely hatalmas eszme köré csoportosulnak, akadtak bizonyos személyek ezekben a gyülekezetekben, akik eldöntötték, hogy Jézus történetének mely részeit kívánják elmondani - és hogy hogyan. A válogatásnak és a szerkesztésnek ez a folyamata aztán az egész Biblia és az evangéliu¬mok összegyűjtése, leírása, és közreadása során is folytatódott
Még számos évszázaddal az eredeti iratok lejegyezése után is, az egyház legmagasabb testülete ismét meghatározta, mely tanok és mely igazságok kerüljenek be a hivatalos Bibliába - és melyek bizonyulnának "egészségtelennek", vagy "idő előttinek", ha feltárnák őket a tömegek előtt.
És természetesen voltak más szent iratok is - valamennyit az isteni ihlet pillanatában rögzítették, amúgy hétköznapi emberek, akik csep¬pet sem voltak őrültebbek nálad.

Csak nem arra célzol, hogy egy napon majd ezek az írások is "szentírássá" válhatnak?

Gyermekem, az életben minden szent. Ezen mércével mérve igen, valóban szent írások, de nem játszom tovább a szavakkal, mert tudom, hogy érted.
Nem, én nem arra utalok, hogy egy napon Szentírássá lesz ez a kézirat. Az elkövetkezendő évszázadokban legalábbis nem, addig legalábbis nem, amíg idejétmúlttá nem válik a nyelve.
Tudod, az itt a nehézség, hogy ez a nyelvezet túlságosan közvetlen, túlságosan társalgási, túlságosan kortársi. Az emberek feltételezik, hogy ha lsten közvetlenül beszél velük, akkor nem úgy szólal meg, mint a szomszéd fickó. Némileg egyöntetűbbé kéne tenni a nyelvezetét. Némileg fennköltebbé, valamiképp érzékeltetni kellene vele az istenit.
Ahogy már korábban is mondtam, ez is a nehézséghez tartozik. Az embereknek határozott elképzeléseik vannak arról, hogy milyen formában kell megnyilvánulnia Istennek. Minden, ami ellentmond az elképzeléseiknek, könnyen istenkáromlásnak tűnhet.

Ahogy korábban mondtam.

Ahogy korábban mondtad.
De hatoljunk csak a kérdésed mélyére. Miért gondolod, hogy őrültség párbeszédet folytatni Istennel? Talán nem hiszel például az imádságban?

De igen. Az azért más. Az imádság számomra mindig egyoldalú volt. Én kérdezek, és Isten rendíthetetlen marad.

Isten soha nem válaszol az imádságodra?

Ó, dehogynem, csak sohasem szavakkal. Ami azt illeti, mindenféle tör¬tént az életemben, melyről azt hittem, hogy ez a válasz - méghozzá nagyon is közvetlen válasz - az imádságomra. Isten azonban még sohasem beszélt hozzám.

Értem. Vagyis az az lsten, akiben hiszel, a világon mindent képes megtenni, csak beszélni nem tud.

Isten természetesen tud beszélni, ha akar, az azonban a legkevésbé sem látszik valószínűnek, hogy éppen velem akar beszélni.

Nos, ez a gyökere minden nehézségnek, amit megtapasztalsz az életedben - nem tartod magad érdemesnek rá, hogy lsten szóljon hozzád.
Te jó ég! Hogy is számíthattál arra, hogy valaha is meghallod a hangomat, ha nem találod magad érdemesnek a beszélgetésünkre? Bizony mondom: e pillanatban is csodát teszek. Mert nemcsak hozzád szólok, hanem minden egyes emberhez, aki felemeli ezt a könyvet, és elolvassa ezeket a szavakat.
Minden egyes emberhez szólok most, és mindegyiküket ismerem. És azt is tudom, hogy melyikük fogja megtalálni az útját ezekhez a szavakhoz - pontosan tudom, hogy, akárcsak valamennyi más közlésemet, egyesek meghallják - míg mások csak hallgatják, de nem hallanak semmit.

Nos, mindjárt itt a másik gondom. Én már most, miközben ezt az anyagot írom, azon gondolkozom, hogy közzé kellene tenni.

És mi ezzel a gond?

Nem merülhet fel, hogy mindezt én hoztam létre a haszon kedvéért? Legalábbis nem teszi ez az egész ügyet gyanússá?

Az az indítékod az írásra, hogy egy rakás pénzt keress vele?

Nem. Nem ezért kezdtem el. Azért kezdtem el papírra vetni ezt a párbeszédet, mert az elmémben harminc éven keresztül csak úgy zsongtak a kér¬dések - kérdések, melyekre mohón éheztem a választ. Ez indított arra, hogy később mindezt könyvbe gyűjtsem.

Én indítottalak.

Te?

Hát persze. Csak nem képzeled, hogy hagyom elvesztegetni ezeket a remek kérdéseket és válaszokat?

Ilyesmi eszembe sem jutott, csak választ akartam kapni a kérdéseimre; véget akartam vetni az elégedetlenségemnek; hogy véget érjen a keresés!

Jó. Akkor most vess véget az indokaid megkérdőjelezésének (szüntelenül ezt teszed), és folytassuk a beszélgetést.