Neal Donald Walsch a Beszélgetések Istennel című könyv 1/5 fejezet részlet

- 5 -

Milyen út vezet Istenhez ?  Az egyesülésen át vezet, ahogy egyes jógik tartják ?  És hogy áll a helyzet az úgynevezett szenvedéssel ?  Valóban a szenvedés és a szolgálat az Istenhez vezető út, ahogy azt az aszkéták állítják ?  Megtaláljuk az utat a mennybe, ha ,Jók vagyunk", ahogy sok vallás oktatja ?  Vagy szabadon cselekszünk, ahogy kedvünk tartja, erőszakosan és minden szabály figyelembevétele nélkül, felrúgva a hagyományos tanításokat, belevetjük magunkat vágyaink kielégítésébe, és így jutunk el a Nirvánába, ahogy sok New Age-es gondolkozó hirdeti ?  Melyik hát a megfelelő eljárás ?  Szigorú erkölcsi mérce, vagy „tégy, ahogy jólesik" ?  Nos ?  Hagyományos értékek, vagy „állítsd föl saját értékrendedet" ?  A Tízparancsolat, vagy a megvilágosodáshoz vezető hét lépcső ?

Nagy szükséged lehet rá, hogy az egyik, avagy a másik út feltáruljon előtted, ugye ?  ... Mit szólnál valamennyihez ?

Nem tudom. Téged kérdezlek.

Válaszolni fogok, úgy, hogy a legjobban megértsd - bár már most elárulom, hogy a válaszom a szíved mélyén található. Ezt mondom mindazoknak, akik meghallják a szavaimat, és az Igazságomat kutatják.

Minden szív megnyilatkozik, mely sóvárogva kérdezi: Melyik út vezet Istenhez ?  Mindegyik számára adott a szívből jövő Igazság. A szíveden át gyere hozzám, ne az elméd útján. Az elmédben soha nem fogsz Rám találni.

Hogy igazán megismerd Istent, ahhoz el kell vesztened a józan eszedet.

Ám a kérdésed választ kíván, és nem fogok kitérni előle.

Olyan kinyilatkoztatással kezdem, ami nyilván meg fog lepni - és talán sok ember érzékenységét sérti. A Tízparancsolat nem létezik.

Ó, Istenem, komolyan mondod ? !

A lehető legkomolyabban. Kinek is parancsolnék ?  Magamnak ?  És mi szükség volna efféle parancsolatokra ?  Hiszen megvan, amit csak akarok. Mi szükség volna bárkinek is parancsolgatni ?

És ha, mondjuk, mégis kiadnék ilyen parancsolatokat, akkor nem automatikusan betartanátok ?  Hogyan is kívánhatnám, hogy valami ne úgy legyen, ahogy megparancsoltam - és aztán csak ülök, csóválom a fejem, és nézem, hogy nem olyan ?

Miféle király tenne így ?  Miféle uralkodó ?

Bizony mondom: nem vagyok sem király, sem uralkodó. Egyszerűen - és döbbenetesen - a Teremtő vagyok. Ám a Teremtő nem uralkodik, hanem teremt, teremt, teremt, és soha nem hagyja abba.

Megteremtettelek titeket a képemre és a hasonlatosságomra, tettem bizonyos ígéreteket, és vállaltam bizonyos kötelezettségeket. Egyszerű, világos szavakkal elmondtam, hogyan válhattok eggyé Velem. Te, akárcsak Mózes, elszánt kereső vagy. Mózes is, mint te most, előttem állt, és választ várt. „Ó, atyáim istene !  - kiáltotta - Istenem Istene, kegyeskedj megmutatkozni nekem !  Adj jelt, hogy elmondhassam a népemnek !  Honnan tudhatjuk, hogy választottak vagyunk ?“

És elmentem Mózeshez, ahogy most eljöttem hozzád, az isteni szövetséggel. Az örökké tartó ígérettel, biztos és bizonyos kötelességvállalással. „De hogyan bizonyosodhatom meg ?“, kérdezte panaszosan Mózes. „Mert Én mondtam neked - feleltem. - Isten szavát bírod !“

És Isten szava nem parancsolat volt, hanem kötelességvállalás. És ez a...

TÍZPARANCSOLAT

Tudni fogod, hogy Isten útját járod, és tudni fogod, hogy megtaláltad Istent, mert itt lesznek ezek a jelek és ezek a változások benned:

1 / Szeretni fogod Istent teljes szíveddel, teljes elméddel, és teljes lelkeddel. És nem lesz más Istened énelőttem. Többé nem imádod az emberi szeretetet, vagy a sikert, vagy a pénzt vagy a hatalmat, sem más talmi jelképet. Félreteszed mindezeket, ahogy a gyermek teszi félre a játékait. Nem azért, mert értéktelenek, hanem mert kinőtted őket.

És tudni fogod, hogy Isten útját járod, mert:

2 / Isten nevét hiába nem veszed a szádra, és nem szólítasz engem minden piszlicsáré ügy miatt. Érteni fogod a szavak és a gondolatok erejét, és eszedbe sem jut istentelen ügyekben idézni Isten nevét. Nem használod hiábavalóan a nevemet, mert nem tudod; mert az én nevem - a hatalmas „Vagyok !“ soha nem használtatott hiábavalóan (hiszen akkor nincs eredménye), és ne is legyen soha Így. Amikor pedig megtalálod Istent, akkor ezt tudni fogod.

És ezeket a további jeleket is adom neked:

3 / Emlékezni fogsz, hogy Nekem szentelj egy napot, és azt szentnek fogod nevezni. Ezen a napon nem tartózkodsz az ábrándjaidban, hanem emlékezteted magad arra, Aki és Ami Vagy. És akkor hamarosan minden napod sabbat, és minden pillanatod megszentelt lesz.

4 / Meg fogod becsülni atyádat és anyádat - és tudni fogod, hogy Isten fia vagy, amikor megbecsülöd a te Anya/Atyaistenedet, mindenben, amit gondolsz, mondasz, vagy teszel. És ha ilyenképpen megbecsülöd Istenedet, és apádat, anyádat a Földön (hiszen ők adtak életet neked), ugyanígy fogsz mindenkit megbecsülni.

5 / Tudod, hogy megtaláltad Istent, amikor megtartod, hogy nem gyilkolsz ok nélkül és szándékosan. Mert ha megérted, hogy semmiféle életnek nem vethetsz véget (mert minden élet örökkévaló), nem is fogsz úgy dönteni, hogy megsemmisítesz egy bizonyos megtestesülést, nem változtatod az életenergiát egyik formából a másikba. Az életnek ez az új tisztelete azt eredményezi, hogy minden életformát megbecsülsz - beleértve a növényekét, a fákét, az állatokét.

És még a következő jeleket is megadom neked, hogy tudhasd, a Hozzám vezető ösvényen jársz.

6 / És nem fogod bemocskolni a szeretet tisztaságát becstelenséggel vagy árulással, mert az házasságtörés. Ígérem neked, hogy ha megtaláltad Istent, soha többé nem fogod elkövetni ezt a házasságtörést.

7 / Nem veszel el semmit, ami nem a tiéd, és nem szedsz rá másokat, nem leszel cinkos ilyen tettekben, és nem ártasz senkinek, azért, hogy valamit a magadénak tudj, mert az lopás volna. Ígérem neked, hogy ha megtaláltad Istent, akkor nem fogsz lopni.

8 / És nem mondasz olyat, ami nem igaz, és nem veszel így hamis tanúságot magadra.

9 / És nem kívánod meg a felebarátod házastársát; mert miért is akarnád a felebarátod házastársát, amikor tudod, hogy mindenki a házastársad ?

10 / Nem kívánod meg felebarátod javait; mert miért is akarnád a felebarátod javait, hogyha tudod, hogy tiéd a javak összessége, és a te javaid a világ javai ?

Tudni fogod, hogy megtaláltad az Istenhez vezető utat, ha meglátod mindezeket a jeleket. Mert ígérem, hogy aki igazán keresi Istent, nem fogja többé megtenni ezeket a dolgokat; mert lehetetlen lesz így viselkednie.

Ezek a te szabadságaid, nem pedig a korlátozásaid. Ez az Én felelősségvállalásom, ezek az Én ígéreteim, és nem a parancsolataim. Mert Isten nem rendelkezik arról, amit Isten megteremtett - Isten pusztán elmondja Isten gyermekeinek: ebből tudhatjátok meg, hogy hazaérkeztetek.

Ó, Mózes nagyon komolyan kérdezte: „Honnan tudhatom ?  Adj jelt !“. Mózes ugyanazt a kérdést tette fel, melyet te most. Ugyanazt a kérdést, amelyet az emberek mindig is feltettek az idők kezdete óta. És hasonlóképp örökkévaló a válaszom - de sohasem volt és sohasem lesz parancsolat. Mert kinek is parancsolnék ?  És kit is büntetnék meg, ha nem tartanák be a parancsolataimat ?

Hiszen csak Én Vagyok.

Nem kell tehát betartanom a Tízparancsolatot, azért, hogy a mennybe jussak ?

Nincsen olyasmi, mint a „mennybe jutni". Csak annak a tudása van, hogy már ott vagy. Van jóváhagyás, elfogadás és megértés, nem pedig fáradozás vagy erőfeszítés érte. Nem mehetsz oda, ahol már ott vagy. Hogy ezt tehesd, ahhoz el kellene menned onnan, ahol vagy, és azzal érvénytelenítenéd az egész utazás célját.

Az a legmeghökkentőbb ebben, hogy a legtöbbek szerint el kellene hagyniuk a helyet, ahol már ott vannak, azért, hogy eljussanak oda, ahová menni akarnak. Így aztán elhagyják a mennyeket, azért, hogy eljussanak a mennyekbe - és közben megjárják a poklot.

A megvilágosodás annak a megértése, hogy nincs hová menni, nincs mit tenni, és nem is kell semmivé lenni - kivéve azt, pontosan azt, aki ebben a pillanatban vagy.

Úton vagy a seholba.

A menny - ahogy nevezed - nincs sehol. Sehol másutt. A menny itt van.

Mindenki ezt mondja !  Mindenki ezt mondja. Teljesen megőrjít !  Ha „a menny itt van", akkor hogyhogy nem látom ?  Miért nem érzem ?  És miért olyan zűrzavaros a világ ?

Megértem az elégedetlenséged. Majdnem olyan keserves megpróbálni mindezt megérteni, mint találni valakit, aki érti.

Ohó !  Várj csak !  Ezzel azt akarod mondani, hogy Isten is lehet elégedetlen ?

Mit képzelsz, mégis, ki találta ki az elégedetlenséget ?  És mit gondolsz, megtapasztalhatsz bármit, amit Én nem ?

Bizony mondom: minden tapasztalat, ami a tiéd, az Enyém. Még mindig nem érted, hogy rajtad keresztül tapasztalom meg az Énemet ?  Mi másért volna mindez ?

Nem tudnám megismerni Magam, ha nem érted történne minden. Én teremtettelek téged, hogy megtudhassam, Ki Vagyok Én.

Igazán nem szívesen zúznám össze valamennyi Rólam szőtt ábrándodat egyetlen fejezetben - így hát elmondom, hogy a lényegi formámban, amit Istennek nevezel, nem élek meg semmiféle elégedetlenséget.

Na !  Így már jobb. Egy pillanatra egészen megrémisztettéi.

Csakhogy nem azért nem élem meg az elégedetlenséget, mert nem tudom megélni, hanem azért, mert másként döntöttem. És ugyanígy te is meghozhatod ezt a döntést.

Nos, akár elégedetlenül, akár nem, mégiscsak csodálkozom, hogy itt van a menny, és én mégsem tapasztalom meg.

Nem tapasztalhatod meg, mert nem tudsz róla. Nem tudod, hogy ebben a pillanatban is a mennyben vagy, mert nem tapasztaltad meg. Számodra ez amolyan, hogy úgy mondjam, ördögi kör. Nem tapasztalhatod meg - még nem találtad meg az utat hozzá -, amit még nem ismersz, és nem ismerheted meg, amit még nem tapasztaltál.

Ez a megvilágosodás lényege: hogy megismerj valamit, amit még nem tapasztaltál meg, és így tapasztald meg. A tudás az egyik, mely kitárja az ajtót a tapasztalásnak - a másik pedig a képzelőerőd.

Valójában sokkal többet ismersz, sokkal többről tudsz, mint amennyit megtapasztaltál. Csak még nem vagy a tudatában, hogy már tudod.

Tudod például, hogy van Isten, de nem tudhatod, hogy tudod, így aztán egyre csak várakozol a megtapasztalásra. Várakozol, hogy a magadénak tudd. Ám a tiéd, anélkül, hogy tudomásod volna róla - ami majdnem annyi, mintha egyáltalán nem is lenne a tiéd.

Na, az az érzésem, hogy csak körbejárunk.

Úgy van. És ahelyett, hogy körbejárkálnánk, nekünk magunknak kellene lennünk a körnek. És nem feltétlenül ördögi körnek. Lehet lényegi kör is.

Hozzátartozik-e a lemondás a valódi lelki élethez ?

Igen, mert a Lélek végső soron lemond arról, ami nem valódi, és ami az életedben nem valódi, az nem segíti a kapcsolatot Velem. Ám a lemondásra, a hagyományos értelemben vett önmegtartóztatásra nincs szükség.

Az igazi Mester nem „ad fel" semmit. Az igazi Mester egyszerűen félretesz mindent, amit már nem tud mire használni.

Egyesek szerint Isten megismeréséhez felül kell emelkedned minden földi szenvedélyeden. De elegendő megérteni és elfogadni őket. Aminek ellenállsz, az erőre kap. Amire tekintesz, az eltűnik.

Azok, akik buzgón igyekeznek felülkerekedni az összes földi szenvedélyükön, gyakran olyan nekibuzdultan munkálkodnak ezen, hogy azt lehet mondani, ez vált a szenvedélyükké. Mert fűti őket a „szenvedély Isten után"; a szenvedély, hogy megismerjék Öt. A szenvedély az szenvedély, és az nem küszöböli ki, ha az egyiket egy másikra cseréled. Ne ítéld el tehát azt, ami iránt szenvedélyt érzel. Vedd tudomásul, aztán vizsgáld meg, hogy valóban szolgál-e téged, tekintettel arra, hogy Ki és Mi Akarsz Lenni.

Ne feledd, hogy minden pillanatban önmagad megteremtését folytatod. Pillanatról pillanatra eldöntöd, hogy Ki és Mi Vagy. És ezt nagyrészt olyan választások révén döntöd el, hogy ki és mi iránt érzel szenvedélyt.

Az az ember, aki az általad lelkinek (vagy spirituálisnak) nevezett ösvényen jár, esetenként azt a benyomást kelti, mintha lemondott volna minden földi szenvedélyről, minden emberi vágyról. Ám csak megértette, átlátja a káprázatot, és félreáll a szenvedély elől, ami nem szolgálja a célját - és mindeközben hálás, amiért része lehetett a káprázatban; mert ez az esély, hogy teljesen szabad legyen.

A szenvedély a lét tetté válásának szeretete. Ez hajtja a teremtés motorját. Ez változtatja tapasztalattá a fogalmakat.

A szenvedély a tűz, mely fűt minket, hogy kifejezzük, Kik Vagyunk Valójában. Soha ne mondj le a szenvedélyről, mert azzal lemondasz arról, Aki Vagy és Aki Valójában Akarsz Lenni.

A lemondás soha nem a szenvedély elutasítása. A lemondás egyszerűen annyit jelent, hogy elveted a kötődéseket a következményekhez, az eredményekhez. A szenvedély a cselekvés szeretete. A cselekvés a megtapasztalt létezés. Ám végül is mi jön létre leggyakrabban a cselekvés részeként ?  Az elvárás.

Az jelenti a szabadságot, hogy elvárások nélkül éled az életed, azaz nem érzed szükségét bizonyos meghatározott következményeknek. Ez az igazi vallásosság. Így élek Én.

Te nem kötődsz a következményekhez ?

A legkevésbé sem. Az én örömöm magából a teremtésből fakad, nem pedig a következményekből. A lemondás nem olyan döntés, mely a cselekvés elvetéséhez vezet. A lemondás az a döntés, mellyel lemondunk egy bizonyos eredményről - ami végtelenül nagy különbség.

Megmagyaráznád, mit értesz azon az állításon, hogy „a szenvedély a cselekvés szeretete" ?

A létezés a legtisztább lényegi állapot. Istennek a „most-nem most", a „minden-nem minden", a „mindig-soha" oldala. A tiszta lét a tiszta Isteniség.

Ám soha nem lenne elegendő egyszerűen csak lenni. Örökösen áhítjuk megtapasztalni, Amik Vagyunk - és ehhez az Isteniség egészen másik oldalára van szükség, arra, amit cselekvésnek nevezünk.

Hadd mondjam még el, hogy te, csodálatos Éned legmélyén az Isteniségnek az az oldala vagy, melyet szeretetnek hívnak. (És mellesleg ez az Igazságod).

Nos, a szeretet léte, vagy éppen az, hogy a szeretet vagy, egészen más, mint hogy szeretetteljesen cselekszel. A lélek minden erejével arra törekszik, arra sóvárog, arra áhítozik, hogy a saját tettein át, önnön megtapasztalásában ismerhesse meg önmagát. Vagyis a tett révén valósítja meg a legmagasztosabb eszméjét.

Ez a sürgető vágy a cselekvésre az, amit szenvedélynek hívnak. Öld meg a szenvedélyt, és megölöd Istent. A szenvedély Isten, amint azt akarja mondani: „Szevasz !“

Hanem tudod, ha majd Isten (vagy az Isten benned) megteszi azt a végtelenül szeretetteljes lépést, akkor megvalósította Önmagát, és nem lesz szükség semmi többre.

Másfelől azonban az ember gyakran szükségét érzi, hogy visszakapja a befektetését. Ha szeretünk valakit, az remek - de sokkal jobban érezzük magunkat, ha viszontszeretnek.

Ez azonban nem szenvedély, hanem elvárás.

És ez az ember boldogtalanságának legbőségesebb forrása. Ez választja el az embert Istentől.

A lemondás arra törekszik, hogy a megtapasztaláson keresztül véget vessen ennek az elkülönülésnek; ezt nevezik az egyes keleti tanok szamádhinak. Ez az egység és egyesülés Istennel. Az összeolvadás az Isteniséggel.

A lemondás ilyenformán lemond a következményekről, lemond az eredményekről, nincs semmiféle elvárása. De soha, soha nem mond le magáról a szenvedélyről !  És a Mester a lelke legmélyéből tudja, hogy a szenvedély az út. Az Én megvalósításának az útja.

Még az emberi szóhasználat is emlékeztet erre az igazságra, amikor azt mondják, hogyha semmi iránt nem érzel szenvedélyt, akkor nem is élsz.

Azt mondtad, hogy „Aminek ellenállsz, az erőre kap, amire tekintesz,az eltűnik". Kifejtenéd bővebben ?

Nem állhatsz ellen annak, aminek nem adományozol valóságot. Az ellenállás tette adja a létet. Ha ellenállsz egy energiának, azzal megjeleníted. És minél jobban ellenállsz, annál valóságosabbá teszed - legyen az bármi, aminek ellenállsz.

Amire rányitod a szemed, és rátekintesz, úgy értem, valóban ránézel, az eltűnik, mert megszünteted a megtévesztő formáját.

Ha valamire tekintesz - ha valóban ránézel -, át fogsz látni rajta, és ha átlátsz minden csalóka látomáson, akkor a végső valóság marad a szemed előtt. A végső valósághoz mérten végtelenül jelentéktelenné válnak erőtlen ábrándképeid, és nem tarthatnak tovább a szorításukban. Ha így tekintesz valamire, meglátod az igazságát, és az igazság szabaddá tesz.

És ha nem akarom, hogy eltűnjön az, amire tekintek ?

Mindig akarnod kell. Nincs a valóságodban semmi olyasmi, amihez ragaszkodnod kellene. Ám ha úgy döntesz, hogy az életed káprázata felette áll a végső valóságnak, akkor teremtsd újjá. Ugyanúgy, ahogy először is megteremtetted. Ilyen módon az életed részéve lesz, amit választasz, és eltűnik az életedből, ha már nem vágyódsz megtapasztalni.

Ám soha ne állj ellen semminek!  Ha az jár az eszedben, hogy az ellenállásoddal megsemmisíthetsz valamit, akkor gondold végig újra: csak még szilárdabban rögzíted a világodban. Hát nem megmondtam, hogy minden gondolat teremtő erejű?

Az olyan gondolat is, mely arról szól, hogy valamit nem akarok ?

Ha nem akarod, minek gondolkozol róla ?  Ne ajándékozd meg egy második gondolattal. Ha viszont muszáj gondolkoznod róla - ha képtelen vagy nem gondolkozni róla -, akkor ne állj ellen !  Inkább tekints rá közvetlenül. Fogadd el a valóságod a teremtésedként, azután döntsd el, hogy megtartod, vagy sem. Ahogy óhajtod.

És mi határozza meg a döntésemet ?

Hogy mit gondolsz magadról, Ki és Mi Vagy; és hogy Ki és Mi Akarsz Lenni.

Ez határoz meg minden döntést - minden döntést, melyre jutsz, és melyre valaha is jutni fogsz az életedben.

A lemondó élet tehát helytelen út ?

Ez ebben a formában nem igaz. A „lemondás" szó helytelen értelmezéseknek ad táptalajt. Valójában semmiről nem tudsz lemondani - mert aminek ellenállsz, az új erőre kap. A valódi lemondás nem mond le, hanem csak másként dönt. Egyfajta mozgás valami felé, nem pedig el valamitől.

Semmitől sem távolodhatsz el, mert, bármi legyen is az, a világ végéig üldözni fog. Ne állj ellen tehát a kísértésnek, csak fordulj el tőle. Fordulj Felém, fordulj el mindentől, ami nem olyan, mint Én.

Tudd meg tehát: nincs helytelen út - mert elképzelhetetlen, hogy ne juss el oda, ahová menni akarsz.

Sebesség kérdése az egész - hogy mikor fogsz megérkezni, bár ez is csalóka, hiszen nincsen „mikor", sem pedig „előtt", vagy „után". Csak a most létezik; az örökkévaló pillanat, amelyben megtapasztalhatod önmagad.

Akkor mi a lényeg ?  Ha mindenképpen megérkezünk, akkor mi az élet lényege ?  Miért kellene egyáltalán aggódnunk, hogy bármit is megtegyünk ?

Nos, természetesen nem kell aggódnotok. De jól tennéd, ha figyelmes lennél. Figyeld meg, ki és mi vagy a létedben, a cselekvésedben, a megnyilvánulásodban, és vizsgáld meg, valóban szolgál-e az téged.

Az élet lényege nem eljutni valahová, hanem rájönni, hogy már ott vagy, és hogy mindig is ott voltál. Mindig és örökké a tiszta teremtés pillanatában vagy. Az élet lényege tehát teremteni - megteremteni majd megtapasztalni, Aki és Ami vagy.