Neal Donald Walsch a Beszélgetések Istennel című könyv 1/7 fejezet részlet

- 7 -

Oly rémisztő az élet, és oly zavarba ejtő. Szeretném, ha egyértelműbbek lennének a dolgok.

Semmi rémisztő nincs az életben, ha nem kötődsz az eredményekhez.

Mármint, ha nem akarok semmit.

Úgy van. Válassz, de ne akarj.

Ezt könnyen megfogadják azok, akiknek nincs senkijük. De a feleséged, a gyermekeid élete bizony tőled függ.

Mindig is a családfenntartók útját szegélyezi a legtöbb kihívás. Ahogy rá is mutattál, könnyű „semmit nem akarni", ha valakinek csak önmagával kell törődnie. Természetes, hogy ha szeretsz valakiket, akkor csakis a legjobbat akarhatod nekik.

És fáj, hogyha nem tudod mindazt megadni, amit akarsz. Szép otthont, csinos ruhákat, elegendő' élelmet. Úgy érzem, mintha már húsz éve csak ezért küzdenék. És még mindig nem tudok semmit felmutatni.

Mármint az anyagi jólét értelmében?

Csak alapvető dolgokra gondolok, olyasmikre, amiket az ember szeretne megadni az utódainak; egyszerű, hétköznapi holmikra, melyeket az ember annyira szeretne nyújtani a feleségének.

Értem. Az életed feladatának tekinted, hogy mindezt megadd a családodnak. Az életed céljának is tartod ?

Ebben közel sem vagyok olyan biztos. Persze, tudom, hogy nem ezért jöttem erre a világra, de szép lenne, ha ez volna az életem - hogy úgy mondjam - mellékterméke.

Helyes, akkor kezdjük az elején. Minek tekinted az életed ?

Jó kérdés, és rengeteg különféle válaszom akadt rá az idők során.

És most mi a válaszod ?

Akár két válaszom is adódik; egy akkor, ha úgy vesszük, hogy szeretném tudni, és egy másik, ha úgy vesszük, hogy tudom.

Nos, mi a válaszod akkor, ha szeretnéd tudni ?

Az életemet a lelkem fejlődésének szeretném tartani. Mint a legszeretet-tebb részem teljes kifejezését és megtapasztalását. Azét a részemét, melyik irgalmas és szerető, adakozó és segító'. Azét a részemét, amelyik értelmes és bölcs, megbocsátó és... amelyik maga a szeretet.

Ez úgy hangzik, mintha már olvastad volna ezt a könyvet !

Na igen, ez kétségkívül lenyűgöző könyv ezoterikus szinten, de megpróbálok rájönni, hogy miként lehet átültetni a gyakorlatba. A válasz a kérdésedre úgy hangzik, hogy naponkénti túlélésnek látom az életemet.

Ó. És úgy találod, hogy az egyik eleve kizárja a másikat ?

Nos...

Úgy gondolod, hogy az ezotéria kizárja a túlélést ?

Az az igazság, hogy sokkal több áll szándékomban a puszta túlélésnél. Hiszen minden évben életben maradtam, és úgy veszem észre, hogy még mindig itt vagyok. De szeretnék végre véget vetni az örökös küszködésnek az életben maradásért. Többet szeretnék tenni. Szeretnék boldogulni.

És mit neveznél boldogulásnak ?

Olyan megélhetést, hogy ne kelljen állandóan arra gondolnom, vajon honnan szerzem a következő dollárt. Hogy ne kelljen szoronganom a lakbér miatt, vagy amikor kézhez kapom a telefonszámlát. Igazán nem szeretnék ilyen földhözragadt lenni, de most a valódi életről beszélünk, nem pedig az élet meseszerű, spirituálisan idillikus képéről, melyet ebben a könyvben ecsetelsz.

Jól hallom, hogy kezdesz kicsit begurulni ?

Inkább csak elégedetlen vagyok. Húsz éve töröm magam ezzel a lelki hogyishívjákkal, és látod hová jutottam. Épp csak egy fizetési utalvány választ el a szegényháztól. És most elvesztettem az állásomat, ráadásul nagyon úgy látszik, hogy bedugul minden készpénzforrásom. Belefáradtam a küzdelembe. Negyvenkilenc éves vagyok, már vágyom egy kis biztonságra; és akkor több időt szentelhetnék ennek az egész Isten-dolognak, a lélek fejlő-désének, és így tovább. Valójában csakis ehhez húz a szívem, csak az életem nem engedi, hogy hozzájussak...

Nos, ez jókora harapás volt, és az a gyanúm, hogy jó néhány másik ember nevében is beszélsz, amikor megosztod ezeket a tapasztalatokat.

Mondatonként felelek, mert így könnyebben követhetjük, és boncolgathatjuk a választ.

Először is nem töröd magad húsz éve ezzel a „spirituális hogyishívjákkal", hanem éppen csak megérintetted a szélét. (Ne vedd afféle kioktatásnak, vagy pirongatásnak, egyszerűen ez az igazság). Elismerem, hogy immár két évtizede nézegeted; kacsingatsz felé, próbálkozol hébe-hóba, de egészen mostanáig nem éreztem benned az igazi, a leg-odaadóbb elkötelezettséget.

Tisztázzuk csak: a „spirituális hogyishívják" azt jelenti, hogy az elméd, a lelked és a tested egészét Éned megteremtésének szenteled Isten képére és hasonlatosságára.

Ez az önmegvalósítás folyamata, melyről a keleti misztikusok írnak. Az üdvözülés folyamata, melyért oly sok nyugati teológus fohászkodott.

Ez a napról napra, óráról órára, percről percre megnyilvánuló legfőbb tudatosság. Döntés és újabb döntés minden egyes pillanatban. Folyamatos teremtés. Tudatos teremtés. Célzatos teremtés, mely a teremtés mindazon eszközeit alkalmazza, melyeket már sorra vettünk, méghozzá nagy tudatossággal, és magasztos szándékkal. Hát ez az a „spirituális hogyishívják". Nos, akkor mióta töröd magad vele ?

Még el sem kezdtem.

Ne ess egyik végletből a másikba, és ne légy fölöslegesen szigorú önmagadhoz. Te már ennek a folyamatnak szenteltettél, és már benne is vagy, sokkal nagyobb mértékben, mint gondolnád. Arról viszont szó sincs, hogy ezt tennéd húsz, vagy közel húsz éve. Ám az az igazság, hogy teljesen lényegtelen, mióta. Most belevágtál ?  Csak ez számít !

Nézzük tovább a kijelentéseidet. Azt mondtad, láthatom, hogy hova jutottál; és úgy jellemezted magad, mint aki egy lépésnyire áll a szegényházól. Ha viszont rád nézek, egészen mást látok. Egy embert látok, aki egyetlen lépésnyire áll a gazdagságtól !  Úgy érzed, egy kifizetés választ el a feledéstől, én meg úgy látlak, hogy a kifizetés választ el a Nirvánától. Természetesen sok függ attól, mit értesz „kifizetés" alatt -és hogy milyen célért dolgozol.

Ha az életed, ahogy mondod, biztonságot igényel, akkor tökéletesen megértem, miért érzed úgy, hogy egy kifizetés választ el a szegényháztól. De még ez az értékelés is némi kiigazításra szorul. Mert az Én fizetségemmel minden jó rád talált, beleértve a biztonságérzet megtapasztalását is a fizikai világban. Az Én fizetségem - az a törlesztés, amelyhez hozzájutsz, ha Nekem „dolgozol" - sokkal többet nyújt a lelki jólétnél. Fizikai jólétet is ad. És mindebben az a különös, hogy ha egyszer megtapasztalod azt a fajta lelki jólétet, melyet az én fizetségem nyújt, akkor a fizikai jóléted lesz az utolsó, ami miatt aggodalmaskodni fogsz, sőt még a családtagjaid fizikai jóléte sem fog érdekelni - mert ha egyszer Isten tudatosságának a szintjére emelkedsz, akkor meg fogod érteni, hogy egyetlen más lélekért sem vagy felelős, és bár minden lélek számára üdvös jólétben élni, minden léleknek meg kell választania - meg is választja - önnön sorsának ezt a pillanatát.

Nyilvánvalóan nem a legnemesebb tett előre megfontolt szándékkal megbecsteleníteni, vagy megsemmisíteni egy másik embert. Nyilvánvalóan ugyanúgy nem helyénvaló figyelmen kívül hagyni azok érdekét, akik tőled függenek.

A te feladatod, hogy függetlenséget nyújts nekik. Hogy tanítsd meg őket olyan gyorsan és olyan teljesen nélküled boldogulni, ahogy csak lehetséges. Mert nem az az áldás számukra, hogy az életben maradáshoz oly sokáig szükségük legyen rád; az az igazi áldás, ha rájönnek, hogy szükségtelen vagy.

Ugyanebben az értelemben Isten legdicsőségesebb pillanata az a pillanat, amikor rájössz, hogy nincs szükséged Istenre. Tudom, tudom... Ez mindennek az ellentéte, amire egész életedben tanítottak. Csakhogy a tanítóid haragos Istenről, féltékeny Istenről prédikáltak neked, olyan Istenről, akinek szüksége van rá, hogy szükség legyen rá. Ez azonban egyáltalán nem Isten, hanem idegbajos pótléka az isteniségnek.

Az igazi Mester nem az, akinek a legtöbb tanítványa van, hanem az, aki mellől Mesterek kelnek útra.

Az igazi vezető nem az, akinek a legtöbb követője van, hanem aki a legtöbb vezetőt bocsátja szárnyra.

Az igazi király nem az, akinek a legtöbb alattvalója van, hanem az, aki közülük a legtöbbet vezeti el a királysághoz.

Nem az az igazi tanító, akinek a legnagyobb a tudása, hanem az, aki a legtöbb tanítványát teszi tudóssá.

És az igazi Isten nem az, aki előtt a legtöbb szolga hajlong, hanem az, aki a legtöbbet szolgálja, és így tesz Istenné mindenki mást.

Mert ez Isten célja és dicsősége: hogy ne legyen többé alattvalója, és hogy mindannyian tudják, hogy Isten nem elérhetetlen, hanem elkerülhetetlen. Örülnék, ha ezt megértenéd. A boldogság elkerülhetetlen. Nem tudsz nem „megmentett" lenni. Nincs pokol - feltéve, ha tudod ezt.

Nos tehát, ti: szülők, házastársak, szeretők és szeretettek, ne arra törekedjetek, hogy ragasztót csináljatok a szeretetetekből, legyen az inkább mágnes, mely először vonz, aztán megfordul, és taszít. Felszabadítja mindazokat, akiket vonzottál, és akik már kezdték azt hinni, hogy az életben maradásuk érdekében hozzád vannak láncolva. Semmi nem áll távolabb az igazságtól: mert ez a legkártékonyabb másokra nézve. Hagyd, hogy a szereteted előrelendítse őket a világba, és annak a teljes megtapasztalásába, hogy Kik Valójában. Ebben a szándékban mutatkozik meg igazán a szeretet.

Mert nagy kihívás a családfenntartó útja. Számos akadály tornyosul eléd, sok földhözragadt érdek. Az aszkétát mindezek egyike sem szorongatja. Megkapja a kenyerét, a vizét és a pokrócát, és máris minden óráját imádkozásnak, meditációnak, és az Istenségről való elmélkedés-nek szentelheti. Milyen könnyű is meglátni az Istent ilyen körülmények között !  Milyen egyszerű feladat !  Igen ám, de adj csak bármelyiküknek házastársat és gyermekeket !  Lásd meg az Istent a csecsemőben, akit hajnali háromkor tisztába kell tenni. Lásd meg az Istent egy számlában, amit ki kell fizetni elsejéig. Ismerd fel Isten kezét a betegségben, ami a házastársadat sújtja, az állásban, amit elvesztesz, a gyermek lázában, a szülő fájdalmában. Ez ám a szenthez méltó cselekedet !

Megértem a fáradtságodat. Tudom, hogy belefáradtál a küzdelmekbe. De bizony mondom: ha engem követsz, véget ér a küzdelem. Élj Istened közegében, és egytől egyig áldássá válnak az események !

De hogyan juthatok el az Istenem közegébe, ha elvesztettem az állásomat, fizetni kell a lakbért, fogorvoshoz kell vinni a srácokat, és az én magasztos filozofikus terem látszik a legkevésbé valószínű módnak arra, hogy mindezt megoldjam ?

Ne hagyj el Engem, amikor a legnagyobb szükséged van Rám. A megpróbáltatásod óráját éled. Most nyílik legnagyobb esélyed, hogy eljuss Hozzám. Az esély, hogy igazolj mindent, amit leírtál. Amikor azt mondom, hogy „Ne hagyj el Engem", úgy hangzik, mintha kérincsélő, idegbajos Isten lennék, amilyenről az imént beszélgettünk. Ám nem olyan vagyok. Elhagyhatsz Engem, amikor csak akarsz. Nem izgat, és nem is változtat a közöttünk lévő kapcsolaton. Ezt pusztán válaszként mondom a kérdésedre. Ha keservesen jutsz előre, annak az az oka, hogy oly gyakran elfelejted, Ki Vagy, és megfeledkezel az eszközökről, melyekkel megajándékoztalak, hogy megteremtsd az általad választott életet.

Megérett rá az idő, hogy Istened közegébe kerülj. Először is, az megbékíti az elmédet, márpedig a csöndes elméből nagyszerű ötletek sorjáznak, melyek megoldást jelentenek a legszorongatóbb gondokra is; pontosabban azokra a gondokra, melyekről azt hiszed, hogy szorongatnak.

Másodszor, Istened közegében valósulhat meg az Éned, márpedig ez lelked kizárólagos célja. Isten közegében tudod és érted, hogy minden, amit megtapasztalsz, átmeneti csupán. Bizony mondom, az ég és a Föld is megrendülhet, de te nem. Ez a rendíthetetlenség segít hozzá, hogy helyes fényben lásd a dolgokat. Igaz valójukban határozhatod meg a jelenlegi állapotokat és körülményeket: átmenetiek és időlegesek. Alkalmazhatod őket eszközökként - hiszen azok: átmeneti, időleges eszközök - a jelen tapasztalat megteremtésében.

Csak az a kérdés, mit gondolsz, ki vagy ?  Mit gondolsz, ki vagy az úgynevezett álláselvesztéssel kapcsolatban ?  És, némiképp talán közelebb a lényeghez, mit gondolsz, ki vagyok Én ?  El tudod képzelni, hogy ez a helyzet olyan megoldhatatlanul nagy gondot okoz nekem ?  Hogy túlságosan nagy csoda volna számomra kihúzni téged ebből a slamasz-tikából ?  Megértem, ha túlságosan súlyosnak találnád ahhoz, hogy fe kezeld, még ha a rendelkezésedre áll is minden eszköz, amit adtam neked - de valóban azt gondolod, hogy Nekem is megoldhatatlan ?

Az eszemmel tudom, hogy nincsen olyan feladat, mely megoldhatatlan volna Istennek, de érzelmileg nem vagyok egészen meggyőződve róla. Nem arról, hogy tudod-e kezelni, hanem, hogy akarod-e.

Értem. Ez tehát hit kérdése.

Igen.

Nem kérdőjelezed meg a képességemet, csak a szándékomban kételkedsz.

Még nem sikerült megszabadulnom attól a teológiától, mely szerint mindez lecke a számomra. Még nem vagyok meggyőződve róla, hogy meg is kell oldanom. Talán csak arról van szó, hogy szembesüljek ezekkel a nehézségekkel. Talán ez is egyike a „próbáknak", melyekről annyit beszél a teológiám. Így tehát szorongok, hogy ezeket a nehézségeket nem is lehet megoldani. Hogy Te akarsz próbára tenni ilyen formában...

Itt a megfelelő alkalom, hogy ismét megnézzük, hogyan léptem kapcsolatba veled; te ugyanis azt gondolod, hogy ez pusztán az Én akaratomon múlik, Én viszont azt mondom, hogy ez elsősorban és mindenekelőtt a te akaratod kérdése.

Nem kívánok neked mást, mint amit te kívánsz magadnak. Nem többet, és nem kevesebbet. Nehogy azt hidd, hogy itt üldögélek, és kérésről kérésre elbírálom, hogy mit adjak meg neked.

Az én törvényem az ok és az okozat törvénye, nem pedig a „majd meglátjuk" törvénye. Nincs semmi, amit ne tehetnél meg, ha úgy dön-tesz. Megadom, mielőtt kérnéd. Hiszed-e ?

Nem. Elnézést. Túl sok imádságot láttam már megválaszolatlanul maradni.

Ne kérj elnézést. Csak tartsd magad mindig az igazsághoz - önnön tapasztalatod igazságához. Megértem. Tisztelem. Semmi baj.

Akkor jó, mert tényleg nem hiszem, hogy mindent megkapok, amit kérek. Az életem szolgál rá a legtöbb bizonyítékkal. Tulajdonképpen a lehető legritkábban kaptam meg, amit kértem, és ha nagy ritkán mégis megkapom, akkor pokolian szerencsésnek érzem magam.

Ez érdekes megválogatása a szavaknak. Úgy látszik, ez az alapállásod. Mert az életedben lehetnél pokolian szerencsés, és áldottan szerencsés. Szívesebben látnám, ha áldottan szerencsés lennél, de természetesen nem avatkozom a döntéseidbe.

Bizony mondom: mindig azt kapod, amit megteremtesz, márpedig mindig teremtesz.

Nem ítélem meg a teremtéseidet, egyszerűen felruházlak az erővel, hogy újabb és újabb teremtéseket hozz létre - és újra, és újra, és újra. Ha nincs a kedvedre, amit éppen megteremtettél, akkor válassz ismét, válassz mást. Nekem, mint Istennek, az a feladatom, hogy megadjam a választás lehetőségét. Azt mondod, hogy soha nem kaptad meg azt, amit akartál. Meg kell azonban mondanom, hogy mindig pontosan azt kaptad meg, amit te magad létrehoztál - amit akartál.

Az életed a róla szóló gondolataid eredménye, beleértve azt a nyilvánvalóan ugyancsak alkotó gondolatodat is, miszerint ritkán kapod meg azt, amire vágysz.

A jelenlegi pillanatban úgy látod magad, mint az állásod elvesztéséből fakadó helyzet áldozatát. Ám az az igazság, hogy már nem választod azt a munkát. Véget vetettél neki. Véget vetettél neki, hogy várakozással kelj fel reggelente, és attól kezdve félelemmel eltelve keltél fel. Véget vetettél annak, hogy boldogságra lelj a munkádban, és nehezte-lést kezdtél érezni. Sőt, azt is forgatni kezdted az elmédben, hogy valami máshoz látsz.

Feltételezed, hogy ezek semmit sem jelentenek ?  Félreismered az erődet. Bizony mondom: az életed a szándékaidból alakul ki.

Mi tehát a szándékod most ?  Szándékodban áll-e igazolni azt az elméletedet, miszerint az élet ritkán adja meg neked, amit szeretnél, vagy inkább szándékodban áll kinyilvánítani, Ki Vagy Valójában, és hogy Ki Vagyok Én ?

Szégyellem magam. Mintha megszidtak volna. Igazán kínos.

És ez szolgál téged, vagy sem ?  Miért nem ismered el az igazságot, amikor hallod ?  Fölösleges vádolnod magad. Csak vedd észre, hogy mit választottál, és mit választasz ismét.

De miért választom újra és újra a kedvezőtlent, és aztán persze megrovom magam érte ?

Mit is várhatnál, hiszen már gyermekkorodban azt táplálták beléd, hogy rossz vagy. Elfogadod, hogy bűnben születtél. A bűntudat érzése végső soron csak tanult válasz. Arra tanítottak, hogy bűntudatot kell érezned olyan dolgok miatt, amelyeket azelőtt megtettél, hogy egyáltalán bármit is megtehettél volna. Azt tanultad, hogy szégyent kell érezned, amiért nem születtél tökéletesnek.

A tökéletlenségnek ez az állapota az, amelyben - mint mondták -, a világra jöttél, azaz az úgynevezett eredendő bűn állapota. Valóban eredendő bűn - de nem a tiéd. Az első bűn, és azt a világ követte el ellened, mert a világ semmit nem tud Istenről, ha feltételezi, hogy Isten akarna - vagy tudna - bármi tökéletlent is teremteni.

Egyes vallásaitok egész teológiákat építettek erre a tévhitre. Bizony, szó szerint az: tévhit. Mert minden, amit kigondolok, mindaz, aminek életet adok - tökéletes; tökéletes tükrözése magának a tökéletességnek az Én képemre és hasonlatosságomra.

Ám azért, hogy igazolják a büntető Isten elképzelését, a vallásaitok igyekeznek gyorsan teremteni valamit nekem, amire haragos lehetek. Úgyhogy még azok az emberek is, akik példás életet élnek, valamiféleképpen rászorulnak a „megmentésre". Ha nem lenne szükségük arra, hogy megmentsék őket maguktól, akkor a saját beépített tökéletlenségüktől kell megmenteni őket (mondják ezek a vallások), úgyhogy jobb, ha mielőbb teszel valamit felőle, különben hamarosan pokolra jutsz.

Ez az alapállás végső soron semmit nem módosít a hátborzongató, bosszúálló, haragos Istenen, viszont életet ad a hátborzongató, bosszúálló, haragos vallásoknak. Így növelik a befolyásukat a vallások. Így összpontosul továbbra is kevesek kezében a hatalom, ahelyett, hogy sokak kezén át válnék megtapasztalhatóvá. Természetesen folyamatosan a kisebb gondolatot, a csekélyebb elképzelést, a legsilányabb fogalmakat választod önmagadról és az erődről, nem is beszélve Rólam és az Én erőmről. Mert erre tanítottak.

Istenem, hogyan tudnék megfeledkezni ezekről a tanításokról ?  Hogyan érvénytelenítheném őket ?

Jó kérdés, és a legmegfelelőbb személyhez címezted.

Megfeledkezhetsz erről a tanításról, érvénytelenítheted ezt a tanítást, ha elolvasod, újra elolvasod, és megint elolvasod ezt a könyvet. Olvasd végig újra és újra, amíg meg nem érted valamennyi bekezdését. Amíg ismerőssé nem válik minden szó. Amikor idézni tudod majd a szakaszait másoknak, amikor a kifejezéseivel meg tudod világítani a legsötétebb órákat is, akkor fogod „érvényteleníteni ezt a tanítást".

De annyi minden van még, amit meg akarok kérdezni tőled. Annyi minden, amit tudni akarok !

Valóban, a kérdések meglehetősen hosszú listájával kezdted. Térjünk vissza hozzá ?