Az élet teremtés, nem felfedezés.
Nem úgy élsz meg minden egyes napot, hogy felfedezed - ahogy azt tálalni szokták neked - ,hanem megteremted azt. Minden egyes pillanatban megteremted a valóságodat, nagy valószínúséggel anélkül, hogy a tudatában lennél.
Nézzük, miért is van ez így, és miért működik.
1/ Én teremtettelek Isten képére és hasonlatosságára.
2/ Isten a teremtő.
3/ Három lény vagy egy személyben. Nevezheted ezeket a Lét Három Oldalának, vagy aminek csak akarod: Atya, Fiú, Szentlélek; test, szellem, lélek; tudatfölötti, tudat, tudattalan.
4/ A teremtés folyamata testednek ebből a három részéből ered. Más szavakkal, három szinten teremtesz. A teremtés eszközei: a gondolat, szó, tett.
5/ Minden teremtés a gondolattal kezdődik ["Az Atyától ered"]. Azután minden teremtést a szó mozgat meg ["Kérjetek és megadatik néktek"]. Minden teremtés a tettben teljesül ki ["És az ige testté lett, és lakozzék mindközöttünk"].
6/ Amit elgondolsz, de soha nem mondasz ki, az egyetlen szinten teremt. Amit elgondolsz, és amiről beszélsz is, az a teremtés másik szintje. Amit elgondolsz, elmondasz és megteszel, az nyílvánul meg a valóságodban.
7/A gondolkozást, a beszédet és a cselekvést igazán nem tartod lehetetlennek. A teremtés folyamatának következésképp a hitet, vagy a tudást is tartalmaznia kell. Ez az abszolút hit; hit, túl a reményen: a bizonyosság tudata ["meggyógyulsz a hited által"]. Így a tett, mint a teremtés része, mindig tartalmazza a tudást. Alapvető, belülről fakadó, veled született világosság ez, a teljes világosság, a létezés tökéletes elfogadása.
8/ A tudás a mélységes, már-már elképzelhetetlen hálában rejlők. Az előzetes köszönetnyíivánításban. és talán ez a legfontosabb kulcs a teremtéshez. Hogy már a teremtés előtt hálás légy a teremtésért. Ez magától érthetődőnek tekinteni nemhogy elmarasztalandó, hanem egyenesen bátorítandó. Ez a tudás biztos jele. Minden Mester előre tudja, hogy a tett végrehajtatott.
9/ Magasztald mindazt, és leld örömöd mindabban, amit teremtesz, vagy amit teremtettél. Ha bármely részét elveted, az annyit jelent, hogy elveted önmagad egy részét. Bármi légyen is az, ami a teremtésed részeként kínálkozik, birtokold, fogadd el, áldd, és légy hálás érte. Törekedj rá, hogy ne becsméreld ["az Istenit"}, mert azzal önmagadat becsmérled.
10/Ha van olyan oldala a teremtésnek, melyet kevésbé találsz örömtelinek, akkor álld meg - és változtass rajta. Hozz másmilyen döntést. Idézz meg egy új valóságot. Gondolj új gondolatot. Mondj új szót. Hajts végre új cselekedetet. Ha nagyszerűen teszed, követni fog az egész világ. Kérd, hogy ezt tegye. Szólítsd fel rá. Mond:"Én vagyok az élet és az út, kövessetek engem!" Így kell megvalósítani Isten akaratát, "miként a mennyben, azonképp a földön is."
Ha ennyire egyszerű, akkor vajon miért nem történik meg oly sokunk esetében?
Mindannyiótok esetében így történik. Néhányan tudatosan alkalmazzák ezt a "rendszert", teljes tudatossággal, míg mások tudattalanul használják, anélkül, hogy fogalmuk lenne arról, mit cselekednek. Egyesek közületek éberen járkálnak, míg mások alvajárók. Ám mindannyian megteremtitek a valóságotokat - teremtitek, nem felfedezitek! - annak az erőnek a segítségével, amellyel Én ajándékoztalak meg benneteket, és annak a folyamatnak a segítségével, amelyet az imént ecseteltem. Ha tehát az a kérdésed, hogy mikor fog "meglódulni" az életed, hát megadtam rá a választ. Mindenekelőtt légy tisztában vele, hogy miként gondolkozol az életedről. Gondold el, hogy mi akarsz lenni, mit akarsz tenni, és minek akarsz a birtokába kerűlni. Gyakran gondolkozz el mindezen, egészen addig, amíg teljesen tisztán nem látod magad előtt.
Amikor már kidolgoztál minden részletet, akkor ne gondolj semmi másra! Eszedbe ne jusson más lehetőség! Vess ki az elmédből minden negatív gondolatot! Számolj le a borúlátással! Szabadulj meg a kétségeidtől! Vesd el a félelmeidet! Fegyelmezd meg az elmédet, hogy szilárdan kitartson az eredeti teremtő gondolat mellett. Amikor világosak és állhatatosak a gondolataid, adj hangot nekik, mint igazságoknak. Kiáltsd ki őket fennhangon. Használd a hatalom szavát, mely megidézi a teremtés erőit: Vagyok! És jelentsd ki másoknak is. A " Vagyok" a leghatalmasabb teremtő kinyilatkoztatás a mindenségben. Bármit gondolsz, bármit mondasz, a "Vagyok" parancsa után mindez mozgásba lendül, előidézi és elhozza hozzád a kívánt tapasztalatot. A mindenség nem ismer más működési módot. Nem jár más utat. A mindenség kénytelen válaszolni a "Vagyok"-ra, mint a palack dzsinnje. Arra biztatsz, "szabadulj meg a kétségeidtől, vesd el a félelmeidet, számolj le a borúlátással", mintha azt mondanád? "Ugyan, hozz nekem egy fél kiló kenyeret" Az ilyesmit azonban sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Kijelented, hogy "Vess ki az elmédből minden negatív gondolatot"; mintha azt mondanád: "Mászd meg a Mount Everestet - lehetőleg a tízórai előtt". Ugyanaz az elképesztő nagyságrend.
A gondolataid lecsendesítése és ellenőrzése nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik [ami azt illeti, a Mount Everest megmászása sem]; fegyelem kérdése. Elhatározás kérdése. Az első lépés, hogy megtanulod megfigyelni a gondolataidat; megtanulsz gondolkodni arról, hogy min gondolkozol. Ha azon kapod magad, hogy negatív gondolataid támadnak - gondolatok, melyek ellentmondásba kerülnek a legmagasztosabb elképzeléseddel egy adott dologról -, gondolkozz el ismét! Szó szerint ez a teendőd. Ha azt gondolod, hogy nyomott a kedélyed, és ebből semmi jó nem kerekedik ki, akkor ismét gondolkozz el rajta. Ha azt gondolod, hogy a világ rossz hely, telis-tele lesújtó eseményekkel, gondolkozz el újra. Ha azt gondolod,hogy az életed szétesik, és az a benyomásod, hogy soha többé nem tudod összerakni, akkor kezd elöről a gondolkozást. Ezt a fajta gondolkodásmódot lehet gyakorolni. Jusson csak eszedbe, milyen remekűl begyakoroltad, hogy ne így tegyél.