A tizenkét ikertulajdonság

A tizenkét ikertulajdonság a következő:

hallgatás-beszéd

fogékonyság - befolyásolhatatlanság

engedelmesség – uralkodás

alázatosság - önbizalom

azonnali cselekvés - megfontoltság

bárminek az elfogadása - a különbségtevés képessége

óvatosság - bátorság

nincstelenség - korlátlan birtoklás

a kötődések hiánya - hűség

a figyelem középpontjában levés - háttérbe húzódás

a halál megvetése - az élet tisztelete

közömbösség – szeretet

Az úrrá válás azt jelenti, hogy a tulajdonságokat a megfelelő idő­ben és helyen használod fel. Ugyanaz a tulajdonság, amely a megfe­lelő helyen és időben isteninek tekinthető, rossz helyen és időben Sátáni lesz . Isten ugyanis csak jót, szépet és igazat alkot. Nincsenek rossz tulajdonságok és gonosz erők, csak rosszult felhasznált tulaj­ donságok és gonosz célokra fordított erők léteznek!

Már magad is megtapasztaltad, mit jelent a helyesen alkalmazott hallgatás és beszéd. A „hallgatás" isteni tulajdonság, következmé­nyei áldásosak, ha az ember ott és akkor alkalmazza, ahol és ami­kor hallgatni kell. Ha azonban az ember ott és akkor hallgat, ahol és amikor beszélnie kellene, ha például egy embertársát egyetlen szó­val meg tudná menteni valamilyen nagy veszélytől, de ennek ellenére hallgat, akkor az isteni „hallgatás" sátáni „elhallgatássá" válik.

Ha a „beszédre" rossz helyen és időben kerül sor, akkor a „be­széd" isteni képességéből sátáni „fecsegés" lesz.

A következő tulajdonságpár egyik fele, a „fogékonyság" isteni, ha az ember minden emelkedett értékkel - tehát a széppel, a jóval és az igazzal - szemben fogékony és nyitott, hagyja, hogy Isten ki­fejtse rá hatását, és Őt magába fogadja. Azonban végzetessé és sátá­nivá válik, ha gerinctelen és akarat nélküli „befolyásolhatósággá" alacsonyodik.

A pár másik fele, a „befolyásolhatatlanság" az összes alantas befolyás és hatás elleni rendíthetetlen ellenállást jelenti. Ha azonban az ember a magasabb erőkkel szemben fejt ki ellenállást, az isteni „befolyásolhatatlanságból" sátáni „elszigeteltség" lesz.

A nagy mű összes munkásának kötelessége az isteni akarattal szembeni engedelmesség. Isten akarata közvetlenül rajtad, de máso­kon keresztül is érvényesülhet Isten akaratát akkor ismered fel, ha mindent, amit  tőled megkövetelnek, először alaposan megvizsgálsz, vajon egyezik

-e legbensőbb meggyőződéseddel. Isten a legbensőbb meggyőződésünkön keresztül szól hozzánk, és ilyenkor feltétlen

en­gedelmességgel tartozunk. Ha bárkinek belső meggyőződésünk

el­lenére, csupán gyávaságból, félelemből, esetleg "jólneveltségből" vagy az anyagi haszon érdekében engedelmeskedünk, akkor ez a tulajdonság „szolgaisággá", sátánivá válik.

Az „uralkodás" azt jelenti, hogy a tudatlan és gyenge lényekkel meg kell osztanunk saját akaraterőnket. A nép minden erejét össze­ fogó szeretetnek általános jóléthez kell vezetnie, az emberi önrendelkezés megsértése nélkül. Ha valaki szeretet nélkül és önző cé­lokból igyekszik az akaratát másokra kényszeríteni, és megsérti em­bertársai önrendelkezési jogát, akkor az „uralkodás" isteni tulajdon­ ságát sátáni "zsarnoksággá" alacsonyítja.

Az "alázatot" az istenivel, a minket éltető magasabb Önvalóval szemben kell kimutatnunk. Tudnod kell, hogy az összes szép, jó és igaz tulajdonság az Övé, hogy egyéniséged a kinyilvánítás eszköze, az isteni lényeget kivetítő készülék, de önmagában nem több üres buroknál. A mindenségben megnyilvánuló isteni lényeget, az örök létezést kell felismerned magadban, és alázattal kell átadnod magad Neki.

Soha nem vetheted alá azonban magadat földi vagy alvilági erőknek, soha nem eshetsz térdre földi formák előtt. Ebben az esetben az isteni „alázat" sátáni, gyáva "megalázkodássá" változna, amellyel a téged az Ő öröklétezésével éltető isteni lényeget sérte­néd meg.

Ha a Föld megváltásának nagy művéhez akarsz hozzájárulni, egy pillanatra sem felejtheted el, hogy nem saját erődből élsz és dolgozol.

Minden erő Istentől ered, és minden rajtad keresztül meg­ nyilvánuló erő a felsőbb Önvalódból - Istenből - áramlik ki. Legyél annak tudatában, hogy egyéniséged önmagában látszatlény. Az igazi lényed - a benned rejtőző egyetlen, örök valóság - magaIsten! 

Az önbizalom tehát a szívedben lakozó Istenbe, nem a látszatlénybe, vagyis saját egyéniségedbe vetett bizalmat jelenti.

Az isteni „önbizalom" bármilyen tevékenység végzéséhez nélkülözhetetlen, és belső kapcsolatot jelent Istennel.

 Ha azonban valaki azt képzeli be magának, hogy képességei fölött ő maga rendelkezik, és nem Is­ten, akkor az isteni önbizalom sátáni „önteltséggé" változik.

A nagy mű egyik munkásaként villámgyors döntésekre kell képesnek lenned. Meg kell tanulnod, hogyan választhatod ki habozás nélkül, egy szempillantás alatt a sok lehetőség legjobbikát. Bekö­vetkezhetnek olyan helyzetek, amikor egy pillanatnyi késés egy egyszeri, megismételhetetlen lehetőség elhalasztását jelenti. Ha minden figyelmedet összpontosítod, megőrzöd az idő bármilyen fogalma fölött álló lélekjelenlétedet, és azonnal tudsz cselekedni, akkor Isten akaratát hajtod végre, és ebben az esetben a villámgyors döntés isteni tett. Ha valaki azonban lélekjelenlét és megfontoltság nélkül cselekszik azonnal, és így nem tudja megőrizni a koncentrációt, akkor az isteni „villámgyors döntés" sátáni "megfontolatlan si­etséggé" válik.

Magadévá kell tehát tenned az isteni „megfontoltságot". Cselek­ vés előtt meg kell zaboláznod a vérmérsékletedet, és sok türelem­ mel ki keli várnod, amíg a döntés megérik benned. Isten akaratának felismeréséhez gyakran várakoznod kell, mielőtt a helyes választást megleled. Ez azt jelenti, hogy „megfontoltan" kell dolgoznod. Ha azonban az ember a végtelenségig nyújtja a döntéshozatalt, soha nem szánja el magát a cselekvésre, akkor az isteni „megfontoltságot" sátáni, habozó "határozatlansággá" változtatja.

A nagy mű egyik értékes munkatársaként meg kell tanulnod, hogy mindent elfogadj, amit a sors hoz. Nem a külső körülmények határozzák meg értékedet, hanem kizárólag az, mennyire tudod Isten akaratát megvalósítani. Belső értékeidet a külső megaláztatások sem kicsinyíteni, sem nagyítani nem tudják. Éppen ezért nem sza­bad azzal törődnöd, hogyan viszonyulnak hozzád a tudatlan embe­rek. Az vagy, aki vagy, függetlenül attól, hogy éppen lenéznek vagy felmagasztalnak. Tanuld meg, hogyan lehet az összes körülménnyel megbékélni, és rezzenéstelenül elfogadni őket. Akár azt követeli meg tőled a nagy műben vállalt tevékenységed, hogy a legkilátásta­lanabb nyomorban élj, akár azt, hogy magas tisztséget tölts be, és hatalmas vagyon fölött rendelkezz, mindkét élethelyzetet a nagy cél eléréséhez szükséges eszköznek kell tekintened. Egyik sem rendíthe­ti meg belső meggyőződésedet. Ha így alkalmazod, a „bárminek az elfogadása" isteni tulajdonság. Azonban mindig meg kell fontolnod

- még akkor is, ha bensődben semmi sem sérthet meg - mikor kell

a

magasabb irányítás képviselőjeként védekezned

a megaláztatások

ellen, és szerényen visszahúzódnod a dicsőítés elől. A „bárminek az

elfogadása" soha nem fajulhat apatikus „lemondássá" vagy gyáva

"gerinctelenséggé".

Mindig a legjobbat válaszd, és soha ne elégedj meg az alacso­nyabb rendűvel. Különbséget kell tudnod tenni a "szép" és a „csú­nya", az "igaz" és a "hamis" - az isteni és a sátáni között

A különb­ség tevés képessége nélküli ember használhatatlan a nagy műben.

Ha azonban hasznos munkát akarsz végezni, akkor teljes erőd­ből kell tudnod "harcolni". Az igazság kardjával kell a tévedés ár­nyékai ellen küzdened, hogy az isteni lényeg földi győzelmét előse­gítsd: A nemes és bátor „harcra készség" azonban soha nem változ­ hat értelmetlen „viszálykereséssé".

Nem felejtheted el, hogy bármilyen bátor harcos vagy is, a szel­lem fegyverével kell harcba szállnod, hogy a Földre „békét" hozz. Azért kell küzdened, hogy a meghasadtat egységbe olvaszd, és a küzdő feleket kibékítsd. Békeszereteted azonban soha nem válhat gyáva vagy kényelmes konfliktus-kerüléssé".

Ha a Föld megváltásának nagy művéhez értékes módon akarsz hozzájárulni, akkor az „óvatosságot" is el kell sajátítanod, ugyanakkor képesnek kell lenned annak eldöntésére, hogy mikor és hol kell felhasználnod ezt az isteni tulajdonságot. Az „óvatosság" révén megmentheted magadat és sok más embert is a nagy veszélyektől, sérülésektől és az értelmetlen áldozatoktól. Azonban ha az önbizalom hiánya miatt mulasztod el valaminek a megtételét, akkor az „óvatosság" isteni tulajdonságát sátáni gyávasággá alacsonyítod.

"Bátorságod" megrendíthetetlen kell, hogy legyen. Semmilyen veszélytől nem riadhatsz vissza. Az összes nehézséggel bátran kell szembenézned, és az isteni lényeg elleni támadásokat határozottan kell visszaverned, ha a nagy cél azt követeli meg. Az isteni „bátor­ ság" azonban soha nem változhat át istenkísértő „vakmerőséggé".

A nagy mű munkásaként a "nincstelenséget" is vállalnod kell.

Akár kilátástalan szegénységet követel meg tőled feladatod, akár

mesés gazdagságot hoz neked, mindig legyél tisztában azzal, hogy

soha semmi nem a tiéd, hanem minden fölött Isten rendelkezik, te

csak a küldetésednek megfelelő mértékben részesedhetsz bármiből.

Ahogy a vízcsatorna számára mindegy, milyen mennyiségű víz fo­lyik keresztül rajta, hiszen a víz fölött nem rendelkezik, úgy neked is tudnod kell, hogy bármit hoz a sors, az Istentől származik, és azt tovább kell adnod. Ne aggódj amiatt, miből fogsz megélni. Ponto­san annyit kapsz, amennyire szükséged van. De még ha dúskálnál is a kincsekben, lelkedben mindig "nincstelennek" kell érezned ma­gad. Ez az isteni lelki beállítottság azonban soha nem fajulhat sem a ,"minden mindegy" felfogásává, sem az "anyag megvetésévé".

Nem várhatod el embertársaidtól, hogy munka nélkül tartsanak el!

Az anyag is Isten megnyilvánulása, tehát az anyagot is isteni jelenségként kell becsülnöd, uralnod kell, és rendelkezned kell vele. El kell sajátítanod annak a művészetét, hogy az anyagi javakból mindig csak annyit halmozz fel, amennyit a földi küldetésed meg­ követel... Soha ne feledd, hogy amíg a földi síkon élsz, az anyaggal és nem az anyagnélkül, különösen nem az anyagellen kell cselekedned. Fontos, hogy az anyagi javakat meg tudd szerezni, és képes legyél megőrizni, valamint a helyes módon használd fel, máskülön­ben teljesen kiszolgáltatod magad a földi hatalmaknak, és azok bék­lyójában nem tudod földi feladatod függetlenül és szabadon megva­ lósítani. Vigyáznod kell azonban, nehogy az anyag uralásának iste­ni tulajdonsága sátáni, önző „kapzsisággá" fajuljon.

A nagy mű munkásaként egyetlen emberhez sem kötődhetsz. Ismerd fel minden emberben az isteni, a földi és a pokoli vonásokat. Ne az egyént szeresd, hanem a benne lakozó isteni lényeget, tűrd el a földi, és kerüld el a pokoli megnyilvánulásokat. Ha feladatod megköveteli, habozás nélkül kell otthagynod akár a legszeretettebb személyt is, mivel mindig szem előtt kell tartanod, hogy ami szeretetre méltó benne, az az Isten, nem az egyéniség. Az egyéniség csu­pán Isten egyik megnyilatkozási eszköze. Ugyanazokat a megnyilatkozásokat másokban is megtalálhatod és szeretheted. Mindenki­ ben szeresd Istent, és akkor senkihez nem fogsz kötődni. A „kötő­dés hiánya" azonban soha nem változhat át az embertársaid iránti szeretet teljes hiányává.

Azok iránt azonban, akikben felismerted Isten kinyilatkozásait, életre-halálra szóló hűséggel tartozol. Mesteredet és a nagy műben résztvevő munkatársaidat azért szereted, mert felismerted bennük

Istent. Rajtuk keresztül Istenhez vagy hű, mivel egyéniségüket Isten

eszközeként szereted. A mestered és a munkatársaid iránti tisztelet és hűség így soha nem válik az egyéniség imádatává, valamiféle „személyi kultusszá".

Ha értékes munkával akarsz hozzájárulni a nagy műhöz, akkor értened kell annak művészetéhez, hogyan használhatod saját egyéniségedet engedelmes szerszámként a nyilvánosság előtt. Tehetsé­ gedet és adottságaidat lelki erőddel kell az embertömegek előtt fel­ erősítened, olyan mértékben felfokoznod, hogy kisugárzása min­denkit elérjen. Mondandódnak egyéniségeddel, testtartásoddal, kéz­ mozdulataiddal, tekinteteddel és szónoki tehetségeddel kell a lehető legnagyobb meggyőző erőt kölcsönöznöd, az embereket ilyen mó­don kell a hatásod alá vonnod, egy magasabb szellemi szintre ma­ gaddal ragadnod. Szellemiségedet tehát egyéniségeden keresztül kell mindenféle szégyenérzet vagy gátlás nélkül megmutatnod a nyilvánosság előtt. A „figyelem központjába kerülés" azonban soha nem ébresztheti fel benned a hiúság ördögét, soha nem fajulhat ma­ gamutogatássá, az isteni adottságaiddal való feltűnéskeltéssé. Ha emberek tömegei ünnepelnek lelkesen, állandóan tudatában kell lenned annak, hogy az embereket nem a - csupán üres buroknak te­ kinthető - személyed, hanem Isten ragadtatja el, AKI a te földi por­ hüvelyed által nyilvánul meg.

Ha a "figyelem központjába kerülés" művészetének gyakorlása közben nem szolgáltatod ki magad a hiúság ördögének, akkor a legkevésbé sem fog zavarni, ha más feladatok ellátása érdekében újra a jelentéktelenség homályába húzódsz vissza. Ebben az esetben nem mutathatod ki képességeidet, hanem a feltűnés és a kiemelkedés vá­gya nélkül, észrevétlenül el kell vegyülnöd a tömegben. Ez a sze­rény „háttérbe húzódás" azonban soha nem vezethet képességeid alábecsüléséhez vagy az önmegsemmisítéshez. Emberi méltóságo­dat mindig szívedben kell hordoznod.

Ha a nagy mű értékes munkása akarsz lenni, ki kell állnod a tel­jes halálmegvetés próbáját. Semmi nem rendítheti meg a meggyő­ ződésedet, hogy a halál egyáltalán nem létezik. Amikor tested el­ használódik, Önvalód leveti magáról. Az Önvaló azonban az életfa egyik ága, maga azélet, és azélet múlhatatlan. Ha tudatodban az

élettel azonosulsz, akkor - amennyiben küldetésed miatt életve­

szélybe kerülsz - a haláltól sem fogsz visszariadni, hanem halált megvető bátorsággal fogsz szembenézni a legnagyobb veszéllyel is. A „halál megvetése" azonban soha nem fajulhat az élet lekicsinylé­sévé, vagyis „életmegvetéssé"

Azéletet mindenek fölött kell becsülnöd. Az élet maga  I s t e n , Mindenben, ami csak él, az öröklétezés nyilvánul meg. Soha nem teheted ki magad értelmetlenül az életveszélynek. Becsüld a tested­ ben lakozóéletet is, éld életedet örömmel. Az életöröm ugyanakkor soha nem válhat öncélúvá, nem változhat át „érzékiséggé".

Utoljára marad a legnehezebb próbatétel: a "szeretet" és a „kegyetlen szeretet", vagyis a "közöny" próbája. Ez az utolsó tulajdon­ ságpár már itt a Földön elválaszthatatlan egységet képez. Bármikor nyilvánítod ki a pár bármelyik tagját, a másik akaratlanul is szintén kifejezésre jut.

Személyes hozzáállásodat, személyes hajlamaidat és érzéseidet

teljesen fel kell adnod: úgy kell tudnod szeretni, ahogy maga Isten

szeret. Mindent kell szeretned, különbségtevés nélkül! Mindennel az

örök létezés egységének kötelékében kell szeretned. Ahogy a nap is minden különbségtevés nélkül ragyog a szépre és a csúnyára, a jóra és a gonoszra, az igazra és a hamisra - mindegyiket egyformán szereti -, neked is úgy kell a szépet és a csúnyát, a jót és a gonoszat, az igazat és a hamisat teljes közömbösséggel, egyformán szeretni. Meg kell értened, hogy a szép nem létezhetne a csúnya nélkül.

Meg kell értened, hogy a jó sem létezhetne a gonosz nélkül.

Meg kell ér­ tened, hogy az igaz sem létezhetne a hamis nélkül.

Fel kell ismer­ ned, hogy a szép és a csúnya, a jó és a gonosz, az igaz és a hamis egyaránt csak akimondhatatlan egymást kiegészítő tükörképei. Ezt akimondhatatlant - csak hogy legyen rá valamilyen szavunk -

„Is­tennek"

n e v e z z ü k .

Ha az összes élőlényre ugyanazt a szeretetet sugárzod, akkor eb-

be a szeretetbe már semmiképpen nem fog személyes vonzalom vegyülni. Mindent a nagy egész nézőpontjából fogsz szemlélni, és ha az általános szempont az egyéni szemponttal ütközésbe kerül, habozás nélkül az egész szempontját fogod képviselni, és az egyén érde­kein kíméletlenül átlépsz. Ennek a kíméletlenségnek azonban min­dig az egyetemes, isteni szeretetben kell gyökereznie, soha nem származhat személyes „ellenszenvből".

Személytelenné vált, közömbös-kegyetlen szeretetedet azonban olyan esetekben is ki kell nyilvánítanod embertársaiddal szemben, amikor lelkük csak földi boldogulásuk ellenében menthető meg, legyen szó akár a hozzád legközelebb álló egyénekről. Ha úgy adó­ dik, közömbösen kell tudnod végignézni, ahogy szeretteid a legnagyobb veszélybe kerülnek, és ha a szokásos módokon nem tudsz rá­ juk hatni, akkor se lelki erőszakkal, se hipnózissal, se okkult eszkö­zök felhasználásával nem tarthatod őket vissza, ha lelki gyógyulá­sukhoz ez szükséges. Inkább szenvedjen valaki anyagi vagy testi károkat, akár haljon meg, mintsem hogy a lelke elvesszen. Minden­ képpen lelkének megsegítésére kell törekedned. Ahogy Isten sem avatkozik be az emberek ügyeibe, hanem teljes döntési szabadságot biztosít nekik, te sem foszthatod meg embertársaidat szabad akara­tuktól, és soha nem kényszerítheted őket erőszakkal semmire. Segí­ tőkészségednek a lelki épülésre és nem a földi vagy a testi előnyök­ re kell irányulnia. Ez az istenien kegyetlen szeretet azonban soha nem változhat át „szeretetnélküliséggé", soha nem szabad bárkitől is „ellenszenv" miatt megtagadnod a segítséget, ha földi módsze­rekkel megmentheted.

Ezek a legnehezebb próbatételek, ugyanis személyes érzelmei­det kell feladnod és kikapcsolnod. Csak ha már teljes mértékben elsajátítottad a felsorolt tizenegy tulajdonságot, akkor ismerheted föl Isten hangját olyan tisztán, hogy bizonyossággal érezd, mit kell, és mit nem szabad a legnehezebb esetekben igazi szeretetből meg­ tenned!

Azután azonban már nem hibázhatsz, mert maga leszel a megtestesült szeretet! A szeretet pedig csak szeretetből képes cseleked­ni. Semmi mást nem kell tenned, csak Önvalódat kell kisugároznod, azzal kell azonosnak lenned, és az egészmindenség a te me­legségedből, fényedbőlé s erődből meríthet.

 Akkor te magad is iste­nivé válsz, a tudatod magával I s t e n n e l válik azonossá!

A jó és a rossz tudásának fájából, vagyis a halálfa birodalmából, ahol minden szakadásként jelentkezik, az életfa, az isteni egység országába jutsz vissza. Újra az életfa gyümölcseiből eszel, és ezeket a gyü­mölcsöket a téged követőknek is felajánlod, hogy mindenki vissza­ térhessen a múlhatatlan, örökélet egységébe, az örök létezésbe

Is­tenbe.