A Fényszövetség története és tagjainak küldetése Gaia sorsában...
A spirituális úton járó és tevékenykedő földi emberek életét és a sorsukra való ráébredés egész folyamatát a háttérben működő és a „fátylon túli” felsőbb valóságból folytonosan ható Égi közösség vezérelte és támogatta szüntelenül. Kinek-kinek elérkezett egy olyan felszentelt pillanat az életében, amikor egyszerűen ráismert ön-magára, és a hétköznapi létformák fölötti küldetésére, amelyet sokszor rengeteg áldozat, támadottság és meg nem értettség közepette igyekezett kimunkálni, életté tenni és kifejezni a környezete számára is, hogy meg tudja érinteni a „reá bízottakat”.
Ez sosem volt egy könnyű út, mégis az egyetlen, amelyen járhattunk…
S, hogy mi is az az ősi sorskód, amely mozgatott bennünket ebben és már sok korábbi életünkben is itt a Földön, éppen a Fényszövetség létéből és tanításából érthető meg igazán!
2011-ben nagy szerepet kapnak a Fényszövetség földi tagjai, és egy talán minden eddiginél komolyabb próbatételen és megmérettetésen kell átmenniük. Hogy kiderülhessen, hogy a spirituális útjukon elért tudatosságukkal vajon lépést tartott-e a szívük valódisága, hogy hol is tartanak a Krisztus Tudatosság felé vezető úton, hogy hogyan képesek elkerülni a spirituális-egó kísértő csapdáit, és hogy mennyire képesek a Fényküldöttek maguk, illetve a kialakult kis közösségek egymással valódi és őszinte szövetségre lépni, s ha kell Együtt dolgozni valamilyen globális célért.
Ennek a próbatételekben gazdag évnek – különösen az év második felében – az előkészítése végett a Fényszövetség Égi tagjai egy olyan kinyilatkoztatást tettek, hogy 2010. december 21. és 2011. január 7. között minden egyes Fényküldöttet megérintenek a saját Isteni Sorsa szent kódjaival. Mert a 2011-es év lesz az utolsó, amelyben a még „szendergők” és a saját eredendő élettervükről megfeledkezők felébreszthetők lesznek, és be tudnak még állni a választott és eredendően felvállalt helyükre. A későbbiekben erre már egyre fogy a lehetőség – legalább is a következő 10 évben nagyon nehezen tudnak majd felzárkózni megálmodott ön-magukhoz. Innen is megérezhetjük, hogy milyen fontos év vár ránk, amelyet érdemes a lehető legtisztább tudatossággal, alázattal és szívvel fogadni, hogy a próbáit kiálljuk, és megtarthassuk egymást a kisebb és nagyobb szellemi közösségeink szeretetkötelékében!
Azt már tudtuk korábban is, hogy a Fényszövetség csillagközi közösségének vannak olyan tagjai, akik eredendően azt választották, hogy testet öltenek a Földbolygó valóságában, és innen dolgoznak, míg vannak olyan, csak a belső érzékszerveinkkel felfogható égi Testvéreink is, akik a láthatatlanból segítenek bennünket évezredek óta.
A Csillagnemzetségek tanításainak ismeretében már azt is tudjuk, hogy egy olyan közösségről van szó, amelynek tagjai egészen különböző csillagkódokat egyesítenek a lelkükben, s így igazán megvalósul az a gyönyörű misztérium, hogy teljességgel kiegészítjük egymást. Mindenki egy más-más gyöngyszeme a Teremtésnek, s így a bennünk élő unikornis, angyal, pegazus, medve- vagy kígyótanító, delfin- vagy kígyópapnői gyógyító, tündér stb. lélek egészen másképp kapcsolódhat be a közös vállalás szent missziójába.
Ilyen lélek-szövetségek létrejöttek már az univerzum számtalan pontján, különböző kiemelt világkorszakokban, amelyeknek az a közös jellegzetessége, hogy egy olyan csillag, vagy bolygó életének szolgálatára vállalkoznak, amely közeledik hosszú létciklusainak záróakkordjához.
Ilyenkor az égitest magjában élő létező, mint a 13. Csillagnemzetség tagja, illetve a bolygó lakóinak felsőbb kollektív tudatossága dönthet arról, hogy a tapasztalás létköreinek végpontján egy nagy globális kataklizma keretében megszűnik a további élet az adott világban – ahogy ezt láttuk számtalan helyen a galaxisban és a Naprendszerben is. Avagy időnként megtörténhet az is, hogy egy nagyon komoly szellemi átalakulás után az adott élettér átmenthető egy magasabb dimenziós létsíkra, hogy ott egy újabb evolúciós ciklus kezdődhessen, másféle tapasztalásokkal.
Sokszor meséltünk arról a könyveinkben, hogy a Földbolygó esetében éppen ez a kollektív, bolygó színtű dimenzióváltás lenne a mélyen remélt és teremtett sorsalternatíva.
Éppen ezért érdekes volt megtudni, hogy a Fényszövetség abban a formájában, ahogy eddig is hivatkoztunk rá, valójában nem egy nagyon régi teremtmény a galaktikus időben mérve.
Ugyanis arról van szó, hogy Solana, vagyis a mi lokális Naprendszerünk központi csillagának a Plejádokból kiszakadt létezője eljutott arra a pontra, hogy lázadását, fájdalmas zuhanását végigélve, (Csillagnemzetségek 153-159. oldal) majd az emlékeiből lassan megszülető álmaiból teremtett bolygók karmikus létköreit figyelve mindennél jobban vágyni kezdett a Hazatérésre. Csakúgy, mint azon létezők közül sokan, akik a Naprendszerhez csatlakozva a Vénuszon, Marson, Maldeken éltek többször 26 ezer éven keresztül. (Amorah Quan Yin) E bolygók világaiban olyan karmikus láncolatok és mintázatok születtek, amelyeket valójában mindig továbbhurcoltak és újra megvalósítottak a különböző létezők, igazi feloldás vagy átlényegítés nélkül, miközben persze újabb és újabb galaktikus karmikus mintázatok is bekapcsolódtak a tapasztalások láncolatába, ahogy ezt megérthettük a Csillagnemzetségek tanításaiból is.
De Maldek pusztulásával Solana már szinte csillapíthatatlan, fájdalmas honvágyat érzett csillagnővérei és családja iránt, ezért sugárzó csillagszíve kegyelemért imádkozott.
S mivel tudta, hogy a hazatéréshez nem elég csupán az ő felismerése, és elbukásának illetve vezeklésköreinek vállalása, hanem éppen úgy szükség van arra is, hogy az általa teremtett és fenntartott Naprendszer mini-univerzumába beköltöző létezők is el tudják vinni a személyes és kollektív karmikus folyamatokat a végső megváltásig.
És ez az a pillanat, amikor Solana imájára válaszul a Teremtő megszólaltatott egy gyülekezésre hívó hangot. Ezzel valójában magához szólította és összegyűjtötte azokat a lelkeket, akik egyrészt a Naprendszer Föld előtti bolygóinak Felemelkedett Mesterei voltak, illetve mindazon lelkeket, akikben hasonló spirituális érettség és felismerések születtek, mint Solana szívében. Akik hozzá hasonlóan beleéreztek a magasabb valóság csillagszféráiba, lelkük csillaggyökereinek sokféle színébe, s hallották már csillagotthonaik hívását, mint gyöngéd ébresztő szignálokat. Akik tehát felébredtek, és hallani tudták a hallhatatlan, látni a láthatatlant abban a távoli kozmikus pillanatban gyülekezni kezdtek. …
Mondhatnánk úgy is, hogy végül „véletlenül” úgy alakult, hogy erre a találkozóra éppen 144 ezer lélek érkezett meg, akik átéltek egy egészen különleges és egyedülálló beavatást, amellyel valójában egymással is szövetségre léptek, és elköteleződtek egy olyan speciális sorsban, amellyel azt választották és vállalták, hogy innentől kezdve Solana és a Naprendszer bolygóin született karmikus mintázatok átfényesítése és megváltása által akár testet öltve, akár a 3. és 4. dimenzió határáról dolgozva azon munkálkodnak majd, hogy végül megtörténhessen a kollektív Hazatérés. Ami nem más, mint először is az a létállapot és tudatosság, amelyben minden létező tisztában van, átérzi és éli létezése kozmikus nagyságát, vagyis a „vagyok, aki vagyok” tudatosság mentén emlékezik ön-magára a csillagok között is. Illetve, hogy akár az egész Naprendszer felléphet a 3. dimenziós létsíkról az 5. dimenzió, fénnyel és Isteni tudatossággal sokkal áthatottabb szférájába.
E különleges égi templomban tehát az Isteni elhívásra rezonáló 144 ezer lélek szövetségéből megszületett hát egy szellemi közösség, amelyet a közösen vállalt sorsfeladat fűzött össze és tartott egységben. Egy gyönyörűséges szertartás vette kezdetét, amelyben minden egyes lélek az oltárhoz járult és egész lényével belenézett abba a sorstükörbe, amely kifejezte őt. Majd pedig megérintette, és magába fogadta azt a rendkívüli és óriási erejű holografikus fénypecsétet, amiben ott rezgett az a komplex sorskód, amelyben mindenki megtalálhatta a helyét, és a saját szerepét a lelke csillagkódjaitól függően.
kattintással felnagyítható
Erről a fénypecsétről szeretnénk többet mesélni most, mert bár ez a beavató szertartás átélhető a most kiadott új meditációs cd segítségével (Szövetség a Fényben), nagyon sokat segíthet a megértésben, ha sikerül a Fényszövetség pecsétjét tudatosan is magunkba fogadni és hagyni, hogy kinyíljanak bennünk az üzenetekkel teli kódok.
Az ábrán is látható az egyszerűsített fénypecsét szimbolikája, amely olyan, mintha a Fényszövetség Templomának alaprajza lenne, amelyben szerepel az egyenlő szárú kereszt a Crux csillagkép vetületeként, melyet a Medve Csillagnemzetség kapcsán nagyon részletesen is kifejtettünk, és ebben az esetben is azokat a Krisztusi attribútumokat jeleníti meg, amely az Isteni Szeretet, az Isteni Törvény, az Isteni Kegyelem és az Isteni Akarat fénypilléreit jelenti a galaktikus mennyei Krisztusi Templom esetében is.
Ezzel minden fényküldött kifejezte és átérezte, hogy ezen négy teremtő alapelv mentén teljesíti majd be küldetését, és ezeket a lelki sugarakat szeretné felhasználni, vagy segítségül hívni a személyes és a kollektív megváltó folyamatok kapcsán is.
Ezután a kereszt pillérei között láthatóak az ún. Bárkák, amelyek már egészen konkrét sorsfeladatokat fogalmaznak meg.
Az első az Ammon-Híta közössége, amelyben a Híta csillagnyelven bárkát jelent. Az Ammon-Híta kifejezést úgy fordíthatnánk le a mi nyelvünkre, hogy ők a „földi alapozók közössége, bárkája”. A földi alapozók csoportja azokat a lelkeket egyesítette, akik a későbbi inkarnációik során mindig először érkeztek meg egy helyre, hogy ott bizonyos szakrális kultúrák megalapozói legyenek. Hogy például ők hozzák el, és ültessék el a földbe azokat az előre programozott kristályokat, mint emlékező köveket, amelyeket a templomok alapköveiként, egy-egy szellemi kultúra lehorgonyzóiként vittek el egészen távoli helyekre.
Megint csak a Csillagnemzetségek tudatosságával fogalmazva, olyan lelkek ők, akik gyakran tünde-manó testben és a tündérek birodalmával szövetségben dolgoznak, rendkívüli érzékenységgel a Földanya iránt. Lehettek a Föld gondozói, táplálói, vagy olyan „kristályolvasók”, akik Gaia jelzéseire rezonálva dolgoztak a bolygó sorsáért. Érzékenyek és felelősséget vállaltak a bolygó minden más élőlényének sorsáért is.
A második bárka a Monad-Híta közösségének otthona, amelyet úgy fordíthatnánk le, hogy ők a „lelki alapozók” csoportja.
A lelki alapozók bárkájába olyan fényküldöttek jelentkeztek, akiknek az volt a vállalása, hogy leginkább a különböző lelki valóságok felé építik ki az utat. Lehoznak olyan szakrális lelki gyakorlatokat, rítusokat, és olyan – akár mítoszokba rejtett – tudatosságszikrákat, amellyel segítenek megérezni a láthatatlant, amivel közel hozzák az isteni szférákat az elválasztottság illúziójában rekedt korok és létezők számára. Közülük kerültek ki a különböző vallásalapítók is, akik az átadott tézisekkel és szent szertartásokkal igyekezték átvezetni a keresőket a fátylon túli birodalmak felé, és összekapcsolni őket a saját lelkük sugallataival.
A harmadik bárka a Rá-Híta közösségnek ad helyet, amelyet úgy fogalmazhatnánk meg, hogy ők az „emlékező és emlékeztető” lelkek csoportja, akik valójában az Akasha Krónikák különböző szintű olvasói. Akiknek az volt a dolga, hogy mint látnokok, jósok, próféták és a különböző divinációs eszközök segítségével a múltat olvasók, meglássák a múltat és akár a jövőt is, hogy a segítséget kereső lelkeket és csoportokat összekapcsolják az emlékeikkel.
Nagyon fontos szerepük volt és van abban, hogy a legtöbb problémát okozó, sokezer éves karmikus mintázatokat tükrözzék és felismertessék az emberekkel, hogy ezáltal végre elindulhassanak a jóvátétel és a megváltás útján.
Végül pedig a negyedik bárka, az Aion-Híta közösség otthona, akiket úgy nevezhetnénk, hogy ők az „összekötők”. Olyan csomópontok, gyűjtő fókuszpontok, akik olyan, rendszerint gyógyító templomokat építettek, akik egyesítették a különböző iskolák és irányzatok tagjait, ugyanakkor hírvivők is voltak egyben, akik hidakat képeztek a különböző kultúrák, hitrendszerek és vallási közösségek között is. Ezen a ponton kellett kiviláglania annak a kozmikus összefüggésnek, hogy végül minden út egyfelé tart, és ugyanazt a Teremtő Forrást keresi, illetve fogalmazza meg a maga szellemi képzetei alapján. Így itt gyógyulhatott meg minden olyan harc és hitvita, amely háborúkat és folytonos ellenségeskedést szült az emberek között teljességgel értelmetlenül egyre távolabb sodorva a közösségeket az Igazságtól és az Egységtől, vagyis a Fénytől.
Mindezek után még az is látható a Fényszövetség pecsétjén, hogy létezik egy ötödik bárka, mégpedig a középső legszentebb csoda – ez a Szív-Bárkája -, amelyik valójában megnevezhetetlen, és igazából a szíveink belső hangján szólal meg. Vagyis a szívünk rezgéseinek hangfrekvenciájának dallamát szólaltatja meg és sugározza ki a világba.
Ez a Szív-Híta valójában egy fénylótuszvirág kelyhe. Nagyon szépen összecseng ez azzal a korábban kiadott meditációs anyaggal is, amelyben bejárjuk a szívünk templomát, amely egy 12 szirmú lótuszvirág, középen az oltár lángjával. Ezt a 12 szirmú lótuszvirágot szimbolizálja a fénypecsét 12+1 gömbje, az oltárkővel a középpontban.
Ezen a helyszínen találkozunk, mi Fényküldöttek a különböző vállalásaink és sorsösvényeink során, mert végül minden út a Szív-bárkába vezet, hogy ott egymásra ismerjünk, és igazi egységet teremtsünk, mert csak ebből gyógyulhat a világ is.
S nem véletlen a lótuszvirág szimbólum sem, aminek létében egy rendkívüli út mutatkozik meg, hiszen gyökerei mélyen a karmikus sötétség mocsarában fogantak meg, s mégis e sötétséget egy belső alkímiai folyamat során lényében fénnyé alakítja, és már úgy bontja kis gyönyörű szép szirmait a világnak, hogy abban felragyog az a titok is, hogy hogyan lehet a sötétségből fényt teremteni. Ez a Szív-alkímiája, amely a karmikus láncolatokból, elkövetett hibákból, bűnökből, tévedésekből a Megváltás kegyelmi misztériuma által a fény tisztaságát idéző új életet nemesíti a sorsunk vásznára.
A Fényszövetség pecsétjének leírása után kicsit visszatérve a korábbi gondolatmenetünkhöz, elmondanánk, hogy e szellemi közösség egy olyan pillanatban és egy olyan sorssal született, amely a Naprendszer eddigi karmikus múltját készült a Fénybe fordítani, hogy az itt élő különböző létezők hazatérhessenek.
Ezért hát a Teremtő álom egy új álmot álmodott és küldött ki a Naprendszer terébe azzal a szándékkal, hogy a Megváltás kollektív misztériumának otthona és megvalósítója legyen. Így született hát Gaia, a Földbolygó, amely tehát az eredendő Isteni Terv szerint a Megváltás bolygója készült lenni a teremtése pillanatától. Egy olyan bolygószintű otthontér, ahol a Naprendszer korábbi élettel teli bolygóinak valamennyi karmikus mintázata végül feloldásra és megváltásra kerülhet. Ráadásul, mint tudjuk egy olyan 3. dimenziós valóság lett, ahol mind a 13 csillagnemzetség sorstörténete és létezői helyet kaphattak, a maguk átéléseivel és sorskódjaival együtt.
Így a Földbolygó lett a Fényküldöttek otthona, akik azt vállalták, hogy ezekből az ősi és sokat ismételt, nehéz karmikus mintázatokból életről-életre maguk is választanak néhányat, amelyet az egész életútjuk során, minden választásukkal, szellemi gyakorlataikkal igyekezni fognak átfényesíteni. Vagyis nem súlytalanul, könnyű, szépséges életekre vállalkoztak, hanem arra, hogy bizonyos – természetesen saját rezonanciával rendelkező – karmikus töltéseket, hibás és sötét érzelmi és gondolati mintákat kiélnek, végigélnek, s átégve azok belső poklain, a bennük munkáló tiszta szándék és hit nevében folytonosan törekedni próbálnak arra, hogy végül a legnagyobb sötétséget is elvigyék a felismerésig, és ha lehet az átlényegítésig, a megváltásig. Így lesznek ők maguk ennek a Szív-alkímiának a csendes megvalósítói és mesterei, hogy akár magasra lobog az életük lángja, hogy sokaknak hagyjanak jelet, akár csak magányosan küzdenek a fényért, de utánuk mindig több fény maradjon, és kevesebb árnyék.
Aztán eljöttek olyan korok - amelyben éppen most is élünk -, amikor a Foton öv hatása alatt, sokkal nagyobb tudatosságra tehetünk szert és a személyes megváltó folyamatokon túl már sokkal szélesebb körű kollektív megváltásokat is megtörténtethetünk együtt!
De térjünk még vissza egy gondolat erejéig a Fényküldöttek indulásához egy olyan bolygón, amely azért teremtődött, hogy a Megváltás bolygójaként az otthonuk legyen!
Ami valóban gyönyörű felismerés volt számunkra is, hogy a Fényküldöttek elszólítása és az Isteni sorsukban való felruházásuk éppen akkor történt, amikor a Föld nevű álomban megszületett egy olyan szigetvilág, amelyet Lemúriaként festettünk le sokszor a könyveinkben. Lemúria tehát a Fényküldöttek hazája lett. Attól ilyen gyönyörű minden emlékünk vele kapcsolatban, mert valóban egy olyan fényablak nyílt akkor a galaktikus karmikus történelem folyamatában is, amikor a Fényszövetség felszentelésének rituáléja által olyan, a sorsukra felébredt és a csillaggyökereikre emlékező fényküldöttek születhettek meg egy 3. dimenziós bolygón, ahol megvalósíthatták a magasabb világokból áthozott leggyönyörűbb álmaikat. Amelyben túlemelkedhettek a karmikus árnyékokon, mert ott még velük volt minden emlékük ön-magukról és ellen tudtak állni az alacsonyabb rezgésű árnyékok kísértéseinek. Mintha egy olyan referenciaélményt és referenciaéletet szerettek volna hátrahagyni, mint egy örök mementót a Fényben, amelyhez eztán mindig tartani szeretnék magukat, ahová visszavágynak, és amilyen szellemi minőségre törekedni szeretnének a Felejtés korszakaiban is. Itt gyűjtöttek lelki muníciót az eljövendő életekhez és a karmikus megváltás belső és külső küzdelmeihez.
Így tehát megérthetjük mindazt, amit Lemúriáról és Aion-Ara-Celest-Thé-Om szigetéről leírtunk a könyveinkben, hiszen ebben a világban a Naprendszer egész történelme során először kerülhettünk annyira közel a csillagtudatossághoz és ön-magunk felismeréséhez, ami által megérezhettük azt a lelki tisztaságot, ami átível a karmikus ismétlések körein, és ami által képesnek érezhettük magunkat arra, hogy elvállaljuk a személyes és a kollektív szinteken is a jóvátétel és a karmikus rendezés sokszor nagyon nehéz feladatait.
Az ezt követő Atlantiszi világkorszak azért volt ennél jóval terheltebb, mert az Isteni terv szerint ezen a ponton már bekapcsolódott jó néhány – szám szerint 18 különböző féle – karmikus mintázat, és a Földbolygó, mint a Megváltás reményével és sorsfeladatával felruházott bolygó örökül kapta a Naprendszer korábbi bolygótörténelmeinek karmikus terheit, és a hozzákapcsolódó lélekcsoportok egészen sokféle árnyékmintázatait, hogy – ha lehetséges - az akkor elinduló újabb 2+11 ezer éves ciklus során mindezt a Fénybe emelje.
Aztán a Felejtés évezredei alatt voltak fejlődések és nagy bukások, újabb aktiválódó karmikus mintázatok és sok-sok ismétlés is. …
S azt is mondhatnánk, hogy miközben teltek-múltak az évszázadok, látta az Ég, hogy bizony a Földbolygó világa és annak szereplői megint csak újra belemerevedtek a karmikus láncolatok ismétlésébe, eluralkodott a békétlenség, folytonos harcok követték egymást, túl mély lett a felejtés és túl nagy az elválasztottság illúzió, fogyott az Isten-élmény, s kezdett elveszni a Megváltás reménye, ami viszont csak egy végső pusztulást ígérhetett.
S akkor a Teremtő elküldte a Fényszövetség égi és földi Nagymesterét, a Szív-Híta Mesterét, hogy a Fényküldöttek földi közössége megkapja a második legnagyobb elszólítást, és azt a kollektív ébresztőszignált, ami visszahelyezhette őket közben elvesztett sorsukba…
Eddig a történet, mert az a tán legnagyobb csoda és szív-katarzis, ami ebben az elszólításban rejlik már mind az új meditációs cd titka, amelyet nem szeretnénk senkitől elvenni e szavak által. Legyen ez a belső átélés szívmelengető meglepetése, hogy általa mindenki igazán átélhesse azt a szent érintést és elszólítást, amely tán számára is az egyik legfontosabb emlék!
Szívből kívánjuk, hogy ez a gyönyörű élmény betöltse minden Fényküldött szívét, és sorsunkat újra összefűzze ebben az igazán közös és mélységesen szent, magasztos feladatban! ….
Végül pedig említsük meg, hogy az az élet és az kor, amelyben most élünk a harmadik elszólítás és felruházás ideje, amely már nagyon intenzíven történik az 1987-es Harmonikus Konvergencia óta. És ahogy ezen írásunkat kezdtük éppen a december 21. és január 7. közötti időszakban kap minden egyes földi Fényküldött egy olyan érintést, amely újra összehangolja a sorsával, mely által egy olyan erőcsomagot is kaphatunk, ami segíthet mindannyiunknak abban, hogy az éppen aktuálisan bennünk futó galaktikus vagy földi karmikus mintázatok felismerésében és átlényegítésében előre léphessünk a 2011-es év során...
♦
A továbbiakban egy kis emlékeztetőként álljon itt egy részlet a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünkből a Fényszövetséggel kapcsolatos tanításról és a Fényszövetség Alkotmányáról:
„… Már sokszor emlegettük a korábbi könyveinkben a Fényszövetség létét és feladatát. Ez egy olyan szellemi csoport, amelynek küldöttségében bizonyos lelkek felvállalják, hogy földi inkarnációjukon keresztül tanítói, követei, prófétái, pillérei és csoportokat vezető templomépítő küldöttei lesznek a kollektív megváltás tervének, míg e közösség másik részének tagjai fénytesti formájukat megőrizve a Földbolygó magasabb szféráiból segédkeznek a Felemelkedés Isteni Tervének megvalósulásában és az ehhez szükséges energetikai folyamatok kiépítésében.
Ebben a hatalmas fényhálózatot formáló közösségben egy hihetetlenül komplex és előre megfogalmazott összefüggésrendszer, kapcsolatok láncolata, találkozásokban és összetartozásokban kiépülő pillérek léteznek. Mindenkinek megvan a helye, a szerepe és szinte előre megírt koreográfia szerint kell egymással összekapcsolódva a nagy Égi Terv egyes lépéseit megvalósítanunk a kisebb-nagyobb csoportokon belül. Azonban ez az egész közös álom a hazatérésről csak és kizárólag akkor valósulhat meg, ha ebben minden egyes égi és földi fényküldött beteljesíti a szerepét, éli az elvállalt sorsát, hűséggel és a végletekig menő kitartással megmarad eredetileg választott és elfogadott helyén, s mindvégig a lehető legtisztább és legmagasabb rezgésű fényminőséget képviseli, amely őt magát, illetve a reá bízott embereket is a Krisztus Tudatosság felé emelheti.
A Fényszövetség hatalmas éteri hálózatán belül többféle szakrális geometriájú struktúrák jelennek meg, az egyes csoportok tükreiként. Általában látható egy középpont fénypontja, amely azokat a lelkeket jelöli, akik valamilyen módon és az általuk választott szellemi ösvényen vezetők, irányítók, csoportokat formáló és összetartó küldöttek lesznek. Körülöttük pedig leggyakrabban háromszöget, négyszöget (ez a kereszt formáció), pentagramot (ötszöget), hexagramot (hatszöget) és septagramot (hétszöget) alkotó csoportok vannak, melyeket koncentrikus körökben újabb és újabb küldötti gyűrűk vesznek körbe. Majd pedig ezeknek a csoportformációknak kapcsolódniuk kell egymással is és egy tökéletes szerves egységet kell alkotniuk az összes többi csoport létével és munkájával, mert minden egyes szellemi csoportosulással konkrét és nagyon pontosan körvonalazott célja van az Isteni Tervnek. Így az egyes közösségekben vannak olyan láncszemek, akik tudatosságukat és szívük jelenlétét átfűzik egy másik csoport létén is, sőt esetleg olyanok is, akik egy hármas csomópontban állva, három közösség összekapcsolását történtetik meg.
Ez azt jelenti tehát, hogy vannak olyan emberek, akik az adott középpont körül – amely természetesen nem az ott megjelenő szellemi tanító fetisizálását, és guruként való vak tiszteletét jelenti! – teljes elköteleződést vállalnak, maradéktalanul azonosulnak azokkal az ideákkal, amiket a tanítón keresztül megnyilvánuló Égi csatorna közvetít tudva, hogy ezek az ő szellemi gyökereik is. Ők egyszerűen azt érzik, hogy a szívük hazatalált, és nincs miért tovább keresniük. Teljes bizonyossággal tudják, hogy a helyükön vannak és azt teszik, amit tenniük kell ahhoz, hogy a maguk megvalósítható legnagyobb teljességét elérjék. Nekik az a dolguk, hogy erősítsék, támogassák és feltétlen hittel, bizalommal, oltalommal és elköteleződéssel övezzék az adott fénypillért, hogy így együtt alapjai legyenek az egész e köré szerveződő egyre táguló spirituális közösségnek.
Vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy az ad teljességet számukra, ha két csoportban dolgoznak és vannak jelen aktívan, mert az a feladatuk, hogy hidat képezzenek a két idea és szellemi csoportosulás között. De ez nem azt jelenti, hogy egy folyamatos belső vívódásban élnek, állandóan összehasonlítgatva a két utat és ideát, hanem teljes elköteleződéssel, megkétszerezett szívfénnyel mindkét helyen beteljesítik a maguk feladatát, és valóban azt képviselik, értik és üzenik a világnak, hogy ezek az utak kiegészítik egymást, hiszen az Isteni valóság és a Teremtés más-más szeletére fókuszálnak és másfajta minőségét képviselik ugyanannak a hazatérés ösvénynek.
Végül lehetnek olyanok is, akik egy háromosztatú elágazásban állva akár három út, három szellemi csoport szakrális ösvényével is képesek azonosságot érezni, és mindhármat egyforma hittel, lelkesedéssel, szeretettel táplálni, képviselni. Ez egy igen nehéz feladat, hiszen ismét nem folyamatos tépelődésről és egy belső fontossági sorrendről van szó, hanem ekvivalens utak egyenrangú képviseletéről. Ilyenkor megháromszorozott szívfényre van szükség és nem az eredeti belső szeretet, hit és elköteleződés tartalom három részre osztásáról. Mindhárom helyen 100%-os jelenlét és sorsbeteljesítés kell, hogy érvényesüljön.
Természetesen azok az emberek még nem tartoznak egyik szerepkörbe sem, akik önmagukat keresve számtalan helyre, meditációs körbe, sőt különböző vallási körökbe járnak, szinte mindent kipróbálnak, mindenbe belekóstolnak és havonta, évente váltják az aktuális éppen legfontosabb dolgot, aminek szerintük rendkívül lelkes képviselői lettek – amíg a tűz el nem hamvad bennük. Ez még a keresés a Fényszövetség egyes csomópontjai, körei, gyűrűi között. Ha valaki megérkezett oda, ahová a sorsa szerint el kellett találnia, azt pontosan tudni fogja a szívében ébredő bizonyosság által. Ilyenkor az elköteleződés és az egyes tanfolyamokért meghozandó időbeli és anyagi áldozat sosem lesz kérdés, vagy probléma az illető számára.
Ez csak akkor az, ha a lelkében, vagy a földi személyiségében még nem érzi a bizonyosságot, vagy képtelen e bizonyosság szerint élni.
Amikor ki-ki megtalálja a maga helyét, vagy helyeit, ahol az eredendő életterve szerint állnia kell, rendszerint elkövetkezik a próbatételek sorozata, amelyben a fényküldöttnek számot kell adnia hitéről, elköteleződése, szeretete valódiságáról és arról, hogy milyen ütemben képes átalakítani az élete prioritásait és valóban képes-e egész lényegi énjével felajánlkozni az egykor elvállalt feladatnak. Ez az időszak, és a tulajdonképpen soha nem szűnő próbatételek azért is fontosak, mert a Felemelkedés idején, az első könyvünkben részletezett okok miatt, rendíthetetlen oszlopokra és fénypillérekre van szükség ahhoz, hogy az egész oly sok éven, sőt életen át előkészített dimenzióváltás megtörténhessen. Ebben a folyamatban tökéletes összehangoltságban, egymásra épülő, összekapcsolódó fogaskerekekként kell minden egyes láncszemnek és közösségnek működnie, nem omolhat be egyik tartópillér sem, mert az megbillentheti az egész folyamatot.
Ezért az Égiek szerint inkább derüljenek ki a hamisságok, a nem valódi és makulátlanul tiszta, önzetlen szándékok, lepleződjenek le a csak önmagukat építő, álspiritualitással, vagy „hobbyspiritualitással” élők motivációi, és hulljanak ki a gyenge láncszemek még mielőtt nagyon komoly tétje lenne mindennek. Sőt sajnos még annak is ki kell derülnie időben, ha valaki – bár szándékai és lelkesedése tiszta – nem képes kinőni a múltjaiból származó vezekléskörök áldozati szerepéből, szenvedésköreiből és így nem képes elfogadni a megváltást és belépni a jelenébe, illetve a közösen teremtett jövőalternatíva életmedrébe.
S ebben rendkívül szigorú és ellentmondást nem tűrő a Fényszövetség Alkotmánya, ugyanis kizárólag megtörhetetlen, roppant erejű, őszinte, alázatos és a legmélyebb szeretetre képes szívekre épülhet csak a Felemelkedés Temploma, amely megvalósíthatja a kollektív megváltás végső szakrális mozzanatát! Ennél kevesebb egyszerűen nem elég! Csak a legtöbb lesz elegendő!
S amiért mindezt elmeséltük, az egy nagyon komoly probléma megjelenése.
Történetesen az, hogy az ősi konfliktus, amely a Kígyók és a Medve tanítók között született, s amelyet elmeséltünk ebben a fejezetben, az egy látens, sőt időnként látványos, nyílt összecsapások formájában a jelen földi világunkban is gyökeret vert, mint egy sötét, fekete métely mérge.
Bár sokféle hasonló konfliktusról tudunk világszerte, de Magyarországon követhettük végig sokkal közvetlenebbül az elmúlt 19 évet 1987-88 óta. Az Égi perspektívából kibontakozott az a siralmas és elszomorító kép, amely teljesen világosan megmutatta, hogy az ez idő alatt kibontakozó különböző szellemi irányzatok, csoportosulások, szinte gomba számra növő újabb és újabb gyors megvilágosodást és bizonyos, kétes értékű mágikus praktikákkal elérhető problémamegoldást ígérő gyógyítók, tanítók, spiritiszták, újkori varázslók stb. között óriási rivális háború zajlik. Vagyis a szellemi hatalmukat féltő, és a tanítványaik körére féltékenyen figyelő szellemi vezetők, sokszor irigy gyűlölködéssel tekintenek egymásra, egyfajta veszélyes konkurenciát látva a többi gyógyító és tanító személyében. Ezért sokszor komoly lejárató hadjáratba kezdenek egymás ellen, hogy biztosítva legyen a saját pozíciójuk.
Ugyanakkor kétségtelen , hogy egy elképesztő mértékű felhigulás is történt az elmúlt 10-15 évben a szellemi körökben önmagukat irányító szerepben feltűntető emberek körében, de ez még a kisebb baj, hiszen azt már mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy kit érez a szíve sugallatai alapján hitelesnek, tisztának, és valódinak a szeretetében és abban, amit képvisel, illetve, hogy az valóban a Fény szolgálatában áll-e.
Az igazi probléma abban van, hogy a Fényszövetség éteri hálózatának rendszerén belül, a kisebb formációk középpontjaiban álló szellemi vezetők, mintha teljességgel megfeledkeztek volna a Fényszövetség Alkotmányáról, az ebben foglalt spirituális etikai törvényekről és arról a kizárólag közösen megvalósítható feladatról, ami alapja és záloga lehet a munkánk sikerének.
Nem kizárt, hogy ebben szerepe van egy olyan láthatatlan és gondosan megtervezett asztrális szintű tudatmanipulációnak is, amelyet az Ízeltlábúak Nemzetségénél felvázoltunk, illetve annak, hogy még nem oldódott fel a konfliktus a Tizenkét Tudás titkos misztériumait, illetve az Istennő gyógyító és tantrikus rítusait őrző és képviselő kígyótanítók és a Hét Bölcsesség megvalósítását közvetítő medvetanítók között. Így ezt a rivális, egymás ellenében való érvényesülésre épülő hatalmi harcot folytatják ebben az életükben is. Az az érzésünk, mintha ebbe a látens erőharcba belekeményedett volna mindenki. Olyan manipulált és ellenőrizhetetlen hamis információáramlás és torzítás zajlik a spirituális körökben, hogy szinte lehetetlen kiigazodni közöttük, sőt még a tisztaságot megőrizni is egyre nehezebb. Vannak olyanok, akik visszahúzódtak és remeteségbe vonultak, mert egyszerűen nem tudják megemészteni az eredeti idea tiszta álmaiból elfajult utak hordalékát. Az ő visszavonulásuk persze komoly hiányokat jelent a hálózat rendszerében. Mások pedig sajnos olyan éretlenségről tesznek tanúbizonyságot a spirituális etika szabályainak és erkölcsi elvárásainak megszegésével, ami szintén megdöbbentő lehet, hiszen legalább a fényküldötteknek ismerniük kellene a karmikus törvények precíz sorskorrekciós követelményeit, s azt, hogy olyan bűnöket, visszaéléseket, és puszta önigazolásokat jelentő hazugságokat nem szabadna elkövetniük egymás ellen, amelynek jóvátételére úgyis kötelezni fogja őket a sors, és azt nem kerülhetik el még ebben az életükben.
Megmutatták az Égiek, hogy e nagyon beteg és eltorzult attitűd következtében egy borzalmas kép kezd kialakulni a Fényszövetség földi csoportjai között. Mégpedig az, hogy azok a csoportok, amelyeknek az Égi sorstérkép szerint egymással teljesen összhangban, egymás mellett, mégis egymást tisztelve és kiegészítve kellene működniük – hiszen ebben a fényhálózatban minden egyes csoport láncszeme a maga individuális és sajátos szerepe szerint képvisel egy-egy fontos és nélkülözhetetlen minőséget – sokszor harcolnak egymással! Féltékeny harc, tanítvány-, és anyagi javak féltése, irigységben fogant lejárató akciók és sok alantas motivációból származó globális konfliktus bontakozott ki. A mai magyar spirituális éra struktúrája semmiben sem különbözik a világi, társadalmi-, politikai-, gazdasági-, sőt akár katonai konfliktusok karakterétől, így sajnos éppen a lényegi útra bocsátó kódjait kezdi elveszíteni!
Meg kell értenie tehát minden egyes fényküldöttnek, hogy fel kell ébrednünk ebből a ködös, asztrális rémálomból, és emlékeznünk kell arra, hogy mit is vállaltunk! Emlékeznünk kell, hogy minden egyes útnak és csoportosulásnak helye lehet, és még ha tudjuk is, hogy vannak nagyon torz, hamis és valóban nem fényminőséget képviselő, önmagukat fetisizáló vezetők – a megjövendölt hamis próféták - akik a saját téveszméikkel manipulálják a gyanútlan keresőket, és akár meg is tiltják, hogy másfelé is keressenek, de ezt nem a mi tisztünk megítélni. Egyszerűen ne foglalkozzunk ezzel! Csak tegyük a dolgunkat teljes szívvel, szeretettel, elköteleződéssel és fáradhatatlan hittel, a „Vagyok, aki Vagyok” bizonyosságával, és közben tisztítsuk meg magunkat, ürítsük ki a szíveinkből az elmúlt években gyűjtött csalódások fullánkjait, és vegyük észre, hogy mi is történt velünk közben! Ismerjünk egymásra újra egy sokkal nagyobb körben! Kezdjük elölről az építkezést, és tanuljuk meg tisztelni a többi szellemi csomópontban lévő küldötteket, akik hasonlóan teszik a dolgukat. Tiszteljük egymás útjait! Ugyanis meg kell hogy rázzon bennünket az a felismerés, hogy a Nagy Álom egyáltalán nem sikerülhet egymás nélkül, hiszen mindannyiunkra együtt íródott a Terv! A láncszemeknek össze kell kapaszkodniuk és a falakat lebontva hidakat kell építenünk egymás útjai és hitrendszerei felé. Akármennyire is elégedett önmagával egy-egy tanító, egyetlen vezető sem fog egyedül maga köré gyűjteni minimum 144 ezer Krisztus Tudatossággal rendelkező lelket! Ez a kritikus tömeg ugyanis a Földön elszórtan működő csoportok összességéből fog megszületni, akiknek egymással is találkozniuk és kapcsolódniuk kell majd lélekben.
Ha azonban ezek a csoportok, a vezetők és tagjaik által úgy vannak kódolva, hogy mindannyian az egyedül üdvözítő és legkiváltságosabb utat képviselik, a kiválasztottak közösségeként, akkor képtelenek lesznek egymással őszinte tiszteletben és elfogadásban kapcsolódni, amikor elérkezik az összefogás órája!
Ezt a borzalmas veszélyt és elcsúszási lehetőséget felvázolva a csillagküldöttség elmondta, hogy csupán a 2007-s és legfeljebb a 2008-s év áll a fényküldöttek rendelkezésére arra, hogy ezt a sötét árnyat kiűzzék a lelkükből és a rivális harcok békétlensége helyett a valódi összefogás ideáját és a Fényszövetséghez méltó szellemi minőségét megvalósítsák!
Ennyi időnk van, hogy korrigáljuk a már elkövetett hibáinkat és kiengesztelődjünk azokkal a tanítókkal, akikkel esetleg konfliktusba kerültünk e látens harc miatt. Ennyi időnk van még arra, hogy úgy nézzünk egymásra itt az országban és az egész világon, hogy inkább szívből jövő őszinteséggel tudjunk örülni minden egyes jól működő fényküldötti csoportnak, akiknek vállain szintén a Nagy Mű oszlopai pihennek. Vissza kell kapnunk a régi nyitottságunkat és bizalmunkat egymásban!
Az ébredés, a kiengesztelődés, a megtisztulás és a szövetség megújításának ideje jött el, mert a valódi összekapcsolódás és az egységélmény megvalósítása nélkül egyszerűen nem fogunk tudni tovább lépni, és megvalósítani az Isteni Tervnek a következő évekre előírt lépéseit!
E nélkül meg fogunk rekedni és a már meglévő csoportokban is a széthullás jelei jelentkeznek majd.
Ezúton is azzal a kéréssel és kollektív, lélektől lélekig szóló felhívással fordulunk tehát minden fényküldött testvérünkhöz szerte a világban, hogy ne hagyjuk, hogy az árnyék és ez a sötét, hamis méreg belülről munkálva legyőzze az álmainkat és a megváltás reményét!
És ehhez nem kell semmi több vagy díszesebb csoda, csak egyszerűen szeretnünk és tisztelnünk kell egymást újra, időtlenül és minden illúzió felett!
Emlékezzünk a maják köszöntésének igaz szavára, amellyel mi is búcsúzni szoktunk a tanfolyamokon: In Lak’ech – Én egy másik Te vagyok!
Nem több, nem kevesebb és ez pontosan így tökéletes!
Végezetül álljon itt a Fényszövetség Alkotmánya abban a változatlan formában, ahogyan azt még 2005 tavaszán megosztottunk a tanítványainkkal, mint a Galaktikus Tanács üzenetét és ébresztő szignálját. Újra elolvasva e nagyon precízen megfogalmazott sorokat, szinte megdöbbentő a felismerés, hogy bizonyosan azért kellett megkapnunk és közvetítenünk ezt a tanítást, hogy az országunkban és a világunkban már akkor is fennálló súlyos problémákat orvosolni tudjuk. Hozzá kell tennünk, hogy a helyzet sajnos még csak fokozódott 2005 és 2006 folyamán, de talán e könyv minden tanításával és üzenetével, illetve a következő évek tanító csoportmunkáival sikerül majd ezen változtatnunk! E könyv írásakor ez még a jövőnkben nyugvó lehetőség, de teljes szívünkből szeretnénk, ha 2008 kilépési kapujából visszanézve a múltra már tudnánk, hogy sikerült igazakká válnunk a szövetség hitében nekünk mindannyiunknak a Fényszövetség felszentelt küldötteiként!”
♥
A Fényszövetség Alkotmánya
2. Minden Aion-ay (fényküldött) emelje életét, minden érzését, gondolatát és cselekedetét a Szíve Templomába, és legyen képes önnön egyéni érdekeit, vágyait, elvárásait, személyes motivációit felajánlani a csoport és a Földbolygó kollektív sorsának szolgálatában, s ha kell feláldozni, elengedni azokat a kinyilatkoztatott magasabb cél érdekében!
3. Valamennyi Aion-ay folyamatos szellemi képzés útján törekedjen a Krisztus Tudatosság elérésére, a feltétel nélküli szeretet, elfogadás és megbocsátás kifejezésére minden élethelyzetben!
4. Minden Aion-ay ismerje fel testvéreit, nyilvánítsa ki feléjük őszinte tiszteletét, szeretetét, töretlen támogató erejét, és érezze szíve mindenkori kötelességének e Fényszövetség csoportjainak önzetlen teremtését, megerősítését és védelmét!
7. Minden Aion-ay szüntelenül keresse azt a szakrális ösvényt, melyen emberi testét, tudatosságát felemelheti a Szív Szent Útjára, s azon át élete kitágulhat a multidimenzionális létezés végtelen, örök jelenvalóságában, ahol minden láncszem, minden egyéni tudatszikra önmagára és egymásra ismer az Egység fényében!
Namasté
Írta: Czeizel Beatrix & Greskó Anikó Forrás:www.yahunagaia.hu