Lelked mélyén szeretettel, 

Isten hited ne engedd el!

Érjen öröm, érjen bánat,  

Hogyha benned éled, árad

Élő hitnek ténye, fénye,      

Tekints fel az élőképre,                       

Titkot rejtő tiszta Égre!

Gondolod te: Mennyi titok! 

Felhők fölött át nem ragyog!

De a lelked mégis látja,       

Ez lehet a hozománya!

Ha a lélek élő szemmel,        

Szelíden és szeretettel,

És nem követel erőszakkal  

Látó szemet, akarattal,

Lelked mélyén boldogságot, 

A szívedbe imádságot,

Kérjél Fentről segítséget,     

Nem lesz akkor végítélet!

Ha a Világ szeme tárul,        

Minden veszély majd elhárul!

A beszédben sok a veszély!   

Gyűlölködve sose beszélj!

A haragtól védd a lelked!     

Mindenért kell vezekelned!

Bántó szónak lét a téte!        

Ölhetsz vele, hidd el végre!

Lobogó a harag benned?      

Számolj tízig, s ha megtetted,

Elcsitul a méreg-forrás!        

Ott van benned kötés, oldás!

Földön élő minden ember!    

A megértés! Az a kegyszer!

Egyszer kevés? Próbáld százszor! 

A sok próba sokszor rád szól:

„Nem igazán teszel érte!"          

Érted már Te, mi a Béke?

Hogyha szavad, szíved, lelked 

Sugároz majd mélyen, Benned!

Gúnykacajnak hangját hallva 

Ne azt érezd, most vagy bajba!

Ne rezdüljön arcod rángva,      

Akkor sem, ha lelked bántja!

Jó szavakkal mondd el annak, 

Aki ura, a haragnak:

„ A kacajnak nagy az ára!        

Visszarepül nem sokára!"

Lassan Ő is rájön arra,              

Hogy nincs szükség gúnykacajra!